Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Virág kitartóan készül
Weninger Virág a kényszerszünetben is folyamatosan edz és készül a következő szezonra

Virág kitartóan készül

| Munkatársunktól | Sport

Weninger Virág a kényszerszünetben is keményen edz, és alig várja, hogy ismét csoportos tréningeken vegyen részt, akár klubcsapatával, akár a magyar válogatottban.

A 22 éves kosárlabdázót fájdalmasan érintette a bajnokság lezárása, szerinte a bajnoki cím „benne maradt” az idei csapatban. 

– A szezon előtt deklarálta a Sopron Basket vezetése, hogy több feladat jut a fiatal, magyar játékosoknak. Hogy érzed, mit sikerült ebből megvalósítani?

– Valóban, így indult a szezon, hogy sokat játszottunk mi, fiatalok is, azonban az idény közepe táján érzékelni lehetett, hogy kevesebb játéklehetőség jut nekünk. Úgy láttam belülről, hogy a fiatalok nagyon keményen küzdöttek, komoly edzésmunkát végeztek. Megvolt az összhang a rutinosabb játékosokkal is, Fegyverneky Zsófitól, Jecától vagy Dupree-től folyamatosan kaptuk a tanácsokat, edzések, meccsek után átbeszéltük, mit lehetett volna jobban csinálni. Szerintem minden fiatal játékos száz százalékot próbált nyújtani, ha pedig kevesebbet játszottunk egy mérkőzésen, utána másnap egyéni edzés és képzés keretében tudtunk fejlődni.

– A saját szempontodból hogy értékeled az idei csonka szezont?

– Nagyon készültem erre a szezonra, tavaly egész nyáron edzettem, meg is kaptam a játéklehetőséget és éltem is vele. Sajnos a szezon középső részében kisebb hullámvölgybe kerültem, ilyen előfordul egy profi sportoló életében. Az idény végére ismét felzárkóztam, eredményesebb lett a játékom, azonban ekkor következett be a hirtelen felfüggesztés, majd a bajnokság lezárása. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire sajnálom, a kupagyőzelem megvolt, azonban szerintem bennünk maradt a bajnoki cím.

– Mivel töltöd a napjaidat a kényszerpihenő idején?

– Szabályos büntetésnek élem meg ezeket a heteket, hiszen csoportos edzésen és természetesen meccsen nem szerepelhetünk. Erőnléti munkát végzek minden nap, rengeteget futok, szakmai programot kaptam, ez alapján készülök egyénileg. Ami külön szomorú, hogy épp májusban lett volna egy válogatott összetartás, készültünk volna a mérkőzésekre – természetesen most ez is elmarad. A barátaimmal, csapattársaimmal tartom a kapcsolatot, sokat videóchatelünk, besegítek a házimunkába, sétálok a kutyusokkal, és persze nézem a kedvenc sorozataimat. Emellett tanulásra is használom a plusz időt, szeretném az angol nyelvet a jelenleginél sokkal jobban elsajátítani.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...