Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Verejtékes győzelem
További soproni eredmények: Megyei I. osztály 2. forduló: Jánossomorja – SFAC 1900: 2–0 Megyei II. osztály 2. forduló: SVSE-GYSEV – Bősárkány: elmaradt Megyei III. osztály 2. forduló: Sopron

SC Sopron: Megvan az első bajnoki három pont!

Verejtékes győzelem

| Molnár Zoltán | Sport

Megszerezte első bajnoki győzelmét az SC Sopron NB III-as csapata. A 4. forduló zárómérkőzésén a soproniak hazai pályán 1–0 arányban múlták felül a Tarr Andráshida SC együttesét.

A forduló előtt 19. helyen álló, szintén nyeretlen ellenféllel szemben egyértelműen győzelmi céllal léptek pályára a hazai piros-fehérek. Ennek eleget téve már az első félidő közepén előnyhöz jutott a Sopron. Az előző idény gólkirálya, Kustor Noel juttatta a labdát a kapuba, amely a 2. találata volt már az új szezonban. Ezt követően még szintén Kustor előtt adódott egy óriási lehetőség, de a félidő 1–0-s soproni vezetéssel zárult.

A második játékrészben is voltak még helyzetei a hazai csapatnak, Gere Richárd révén egy büntető is kimaradt, de végül ez belefért, mert az 1–0-s eredmény már nem változott.

– A mai célunk a 3 pont megszerzése volt, amit vérrel–verejtékkel sikerült elérnünk – értékelt Németh Norbert vezetőedző. – Ha a helyzeteket kihasználjuk, akkor simább lehetett volna, de szerencsére a kihagyott lehetőségek nem bosszulták meg magukat.

A hétvégén szünetel a bajnokság, ugyanis folytatódnak a Mol Magyar Kupa küzdelmei. A 2. fordulóban a megyei 1. osztályú Koroncó KSSZE lesz az ellenfél idegenben, amely összecsapást augusztus 28-án, szombaton 16.30-tól rendezik meg. A koroncóiak az 1. fordulóban a Szentantalfa NVSE-t búcsúztatták 5–2 arányban.

A következő bajnoki mérkőzés pedig szeptember 1-jén, szerdán lesz, ekkor a Kaposvári Rákóczi FC-nél vendégeskedik a csapat.

Az SC Sopron négy bajnoki fordulót követően 4 megszerzett ponttal a 15. helyen áll a tabellán. 

További soproni eredmények:

Megyei I. osztály 2. forduló: Jánossomorja – SFAC 1900: 2–0

Megyei II. osztály 2. forduló: SVSE-GYSEV – Bősárkány: elmaradt

Megyei III. osztály 2. forduló: Sopronkövesd – SFAC II: 3–3

Kapcsolódó cikkek