Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Vb-n és Eb-n a soproni vitorlázók
Az FVSZ két kiválósága: Koch Péter (b) világbajnokságra, Pécsi Koppány (j) pedig Európa-bajnokságra utazhat idén nyáron.

„Ezek olyan eredmények, amelyek nem jönnek egyik pillanatról a másikra”

Vb-n és Eb-n a soproni vitorlázók

| Munkatársunktól | Sport

Nyári ranglista versenyekre, magyar bajnokságra, emellett Eb-re és vb-re is készülnek a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség fiataljai.

Szalay Dániel edző elmondta: június második felében Törökországban rendezik meg az utánpótlás-világbajnokságot, amelyen a tizennégy éves Koch Péter képviseli a soproni színeket. A tizenöt éves ­Pécsi Koppány pedig Európa-bajnokságra készülhet, amelyet a tervek szerint július végén – augusztus elején rendeznek Dániában.

– Ezek olyan eredmények, amelyek nem jönnek egyik pillanatról a másikra – mondta Szalay Dániel. – A két fiú már tavaly is kiemelkedően szerepelt az optimist hajóosztályban, idén tavasszal és kora nyáron pedig egy négy versenyből álló válogatón kellett részt venniük. Egy spanyol és egy olasz helyszín mellett két selejtezőversenyt rendeztek itthon, ezek alapján dőlt el, ki utazhat a vb-re és az Eb-re. Koch Péter harmadik helye világbajnoki részvételt ért, ­Pécsi Koppány pedig az ötödik helyen végzett, ennek köszönhetően utazhat majd a dániai Európa-bajnokságra.

A szakember hozzátette: ma már nem tekinthető szezonális sportágnak a vitorlázás. Év közben az edzések általában hétvégén vannak, szombaton és vasárnap tudnak tréningezni a fiatalokkal. Reggel kilenckor pakolnak ki, majd körülbelül 4–5 órát töltenek a vízen. A nyári időszakban aztán jöhetnek a hétköznapi edzések is, éves szinten 110–125 edzésnapjuk van, ez nem kevés. A tavalyi éves ranglistaversenyek alapján Koch Péter az 1., Pécsi Koppány pedig a 6. helyen végzett, ez kimagasló eredmény a fiataloktól.

– Ezúton is szeretném megköszönni a szülők munkáját és energiáját, nagyon sokat segítenek abban, hogy ilyen komoly szintre jussunk el – tette hozzá Szalay Dániel. – Köszönet illeti az iskolákat is, hiszen nagyon rugalmasan állnak hozzá, ha esetleg iskolai időszakban kell elengedni a gyerekeket edzés vagy verseny miatt. Optimist hajóosztályban összesen hét gyermeket készítünk fel a versenyekre, hárman már nagyobbak, azaz a laser kategóriában szerepelnek, és van négy előkészítősünk is, ők még csak az edzéseken vesznek részt.

A tréner elmondta: nyáron több vitorlás táborba is lehet jelentkezni, a Soproni Építők és Szasza Vitorlás Tábor néven is megtalálják az érdeklődők a táborok elérhetőségét a Facebookon.

Kapcsolódó cikkek