Átadták a Darazsak kampuszt
2026. 04. 01. | Kóczán BálintÜnnepélyes keretek között múlt héten átadták a Soproni Darazsak Sportakadémia vadonatúj kampuszát. A magyar kormány támogatásával megvalósult létesítm...
Négy legendás sportemberét búcsúztatta a Győr–Moson–Sopron megyei első osztályban szereplő és ott a mezőny második feléhez tartozó Vasas az Ágfalvi úti sporttelepen 1988. március 24-én.
A soproni csapat ellenfele a fővárosi Vasas SC volt, amely akkoriban ugyan nem a legszebb korszakát élte – a bajnokság végén éppen hogy csak benn maradt az NB I-ben –, de így is ötszázan voltak kíváncsiak a mérkőzésükre azon a hétköznapi tavaszi délutánon.
A hazaiaknál ezen a mérkőzésen búcsúzott az aktív labdarúgástól három remek játékos: Káldi Tibor, Deák László és Kiss Alajos, ugyancsak ekkor búcsúztatták Varga Sándor szakosztályvezetőt, aki negyedszázadon át volt a soproni piros–kékek labdarúgója, majd vezetője.
A köszöntések mellett a találkozó másik apropóját a jótékonyság szolgáltatta: a csapatok a mérkőzés bevételét Haga Krisztiánnak, a pesti klub autóbusz-balesetet szenvedett és emiatt mindkét lábát elveszítő, serdülő labdarúgójának ajánlották fel.
A 0–0-ra végződött összecsapáson a Vasas Babócsy – Zentai, Elekes, Kardos, Csorba – Pecha, Komjáti, Szabadi, Czumpf – Kovács I., Boda összeállításban kezdett, majd a második félidőben Szíjjártó, Nyúl, Szalánszky, Bruzsa, Geress, Kerecsényi, Jámbor és Kecskés is pályára lépett. Az angyalföldieknél több korábbi válogatott játékos futballozott, úgy mint Kardos József, Komjáti András, Geress Zoltán, Szabadi László, Kovács István és Boda Imre. A vendégcsapat vezetőedzője Kisteleki István volt.
A hazai együttes összeállítása nem maradt fenn az újságokban. Az sokatmondó, hogy a következő megyei bajnokin Lébénymiklóson ez a 11 képviselte a Soproni Vasast: Mozsolits – Iván, Horváth G., Varga F., Horváth Cs., Potyondi, Novacsek, Fendrik, Wellner, Juhász, Ács. Edző: Horváth Alajos. A jótékonysági meccset Szántó Péter vezette, akit Cziráki Károly és Milkovics Sándor segített.
Ünnepélyes keretek között múlt héten átadták a Soproni Darazsak Sportakadémia vadonatúj kampuszát. A magyar kormány támogatásával megvalósult létesítm...
Sikeresen szerepeltek az Orka Kupán, de már az országos bajnokságra készülnek városunk szinkronúszói. Az idei versenyszezon első megmérettetésén nyolc...