A cél ismét a kupagyőzelem
2024. 09. 25. | Rázó LászlóRövid idő alatt meglepően jó közösség alakult ki a Sopron Basket együttesénél, így komoly célokkal vághatnak neki a szezonnak. Böröndy Vivien, a csapa...
Az U14-es bajnoki döntőben bravúros bronzérmet szerzett a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia. A nyolcasfinálé all star-csapatába beválasztották az együttes irányítóját, Nyikos Balázst.
Nyikos Balázs másodikos kora óta kosárlabdázik a sportiskola színeiben, elmondása szerint végig kitűnő edzőkkel dolgozhatott. Az idei U14-es bajnokságban úgy érezte, elvárás a csapattól, hogy a legjobb nyolcba kerüljön, az azonban számára is kellemes meglepetést jelentett, hogy végül dobogós helyezést értek el.
– Azt hiszem, a sikerünk fontos összetevője, hogy nálunk valóban jó a csapatszellem: a pályán kívül is barátok vagyunk, a rengeteg edzés alatt pedig kellően összeszoktunk – mondta Nyikos Balázs. – Irányítóként játszom az együttesünkben, és betöltöm a csapatkapitányi pozíciót is. Azt vallom, hogy nem csupán a játék szervezése a feladatom, ha valamilyen konfliktus adódik, annak a megoldásában is segítenem kell. Valóban irányítanom kell a társakat a pályán vagy akkor is, ha épp a kispadon vagyok.
A fiatal kosarast a szezon elején sérülés hátráltatta, de felépülése után nagyon jól ment neki a játék: húsz fölötti pontátlagot hozott meccsenként, és kimondottan magas volt a mérkőzéseken kiosztott gólpasszainak száma is. A szezonban a Honvéd elleni találkozón állította be a rekordját, amikor 35 pontot szerzett. Nyikos Balázs a későbbiekben is komolyan tervez a kosárlabdával.
– Természetesen magam is szeretnék NB I-es kosárlabdázó lenni, de azt is tudom, hogy sok tényezőtől függ, hogy sikerül-e arra a szintre eljutnom. Ha esetleg játékosként mégsem sikerülne a profi karrier, akkor pedig edzőként szeretnék foglalkozni a kosárlabdával – természetesen trénerként is az NB I-et célozom meg.
Balázs nemcsak a kosárpályán teljesít kiválóan: a Széchenyi-gimnázium nyolcadik osztályos tanulójaként eddig is kitűnő volt a bizonyítványa, és minden bizonnyal ebben az évben is hasonlóan szép eredménnyel zárja tanulmányait.
Rövid idő alatt meglepően jó közösség alakult ki a Sopron Basket együttesénél, így komoly célokkal vághatnak neki a szezonnak. Böröndy Vivien, a csapa...
Labdarúgó-válogatottunk a Nemzetek Ligája első mérkőzésén, Marco Rossi megfogalmazásában, szégyenteljes vereséget szenvedett.