Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
U18-as bajnokcsapat
A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U18-as együttese bajnoki címet ünnepelt Debrecenben. Fotó: Tarnai László

Horváth József: Több éve szisztematikus munkát folytatunk

U18-as bajnokcsapat

| Rázó László | Sport

Első helyen végzett az országos nyolcasdöntőben a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U18-as együttese. Az akadémia szakmai igazgatóját, Horváth Józsefet kérdeztük az eredmény összetevőiről.

– Számítottál a bajnoki címre az U18-asoknál?

– Azt nem mondom, hogy biztosra vettem, de azt igen, hogy várható volt egy kiemelkedő eredmény ettől a korosztálytól. A 2004-es csapatunk nagyon erős, ezt már négy éve is bizonyította, amikor a serdülő bajnokságot tudta megnyerni. Azóta egy játékos távozott, ketten pedig érkeztek, de egy alapvetően összeszokott, kiemelkedően tehetséges társaságról van szó. Csendes Péter és Csátaljay Péter az SKC-nál és a SMAFC-nál, míg Szabó Dániel és Nyikos Barnabás az egyetemi csapatnál játszik a felnőttek között. Ez a rutin nagyon sokat ért a döntőben is.

– Mi volt a legfontosabb momentum a nyolcasfináléban?

– Azért azt elvártuk a csapattól, hogy továbbjusson a csoportból. Érdekesen alakult a program, hiszen a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia együttese váratlan vereséget szenvedett a csoportjában. Így már az elődöntőben összekerültünk nagy ellenfelünkkel. Már az első negyedben húszpontos előnyt harcoltunk ki, amiből a meccs végére is maradt. A Vasas elleni finálé sem volt sétagalopp, de azt gondolom, hogy az igazi döntőt a pécsiekkel vívtuk meg – sikeresen.

– Minek köszönhető, hogy tavaly és idén is kiemelkedő szezont zárt a Sportiskola?

– Több éve szisztematikus munkát folytatunk az egyesületnél, és ennek már megvannak az eredményei. Fontos, hogy a fiatalabb korosztályokban, például az U11–U12-eseknél nem a versenyzés az elsődleges, hanem a képzés. Az U14-eseknél két csoportra bontottuk a csapatot, különválasztottuk a srácokat születési év szerint. Itt is a tanuláson, képzésen van a hangsúly. Igazán versenyző korosztályaink az U16 és U18, esetükben már az a célunk, hogy a soproni felnőtt csapatoknak adjunk, képezzünk kosarasokat. Kiváló szakembereink vannak, erőnléti edzővel dolgoznak a srácok, használjuk a wimu-rendszert: ez minden adatot rögzít a tréningeken, tehát mindenkiről tudjuk, milyen teljesítményt nyújtott, aktuálisan milyen állapotban van egy-egy játékosunk. Ennek a sok összetevőnek köszönhetjük az idei junior bajnoki címet.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek