Senior gólvágók
2025. 02. 05. | MunkatársunktólIdén először rendezte meg a Sopron városi senior teremlabdarúgó-tornát a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség.
Ismét rangos, nemzetközi utánpótlás kosárlabdatornát rendezett a Soproni Darazsak Akadémia.
Március utolsó és április első napjaiban hét ország nyolc leány tini, azaz 13 év alatti csapata látogatott Sopronba.
Az évek óta nagy elismerésnek örvendő, novemberi kadet bajnokok tornája mintájára szervezett sporteseményre a neves spanyol kosárlabdaiskolát képviselő UNI Girona együttesét is sikerült Sopronba csábítani. A többi indulóhely gyorsan betelt, hiszen nagyon ritka az olyan torna Európában, ahol a csapatoknak egy nap csak egyszer kell pályára lépni, mely szakmailag kifejezetten előnyös. A soproniak mérkőzésén pedig rendre megtelt a Novomatic-aréna oktatóközpontja.
Két csapat valamivel a mezőny fölé nőtt: a Zágráb-válogatott és a spanyol UNI Girona veretlenül jutott el a fináléig, amelyben a horvát együttes diadalmaskodott. A soproni lányok kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, végül az ötödik helyet szerezték meg, miután a helyosztón 64–41 arányban tudták legyőzni az örök rivális PVSK együttesét.
Idén először rendezte meg a Sopron városi senior teremlabdarúgó-tornát a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség.
Eredményesen szerepelt a férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar nemzeti együttes, hiszen a legjobb nyolc közé jutott a válogatott. Szenczi Judit, a...