Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tornagyőztes Tigrisek
A fiatalok a tornagyőzelem után a genfi kosárlabda múzeumba is ellátogattak

Tornagyőztes Tigrisek

| Munkatársunktól | Sport

A Soproni Tigrisek SE két csapata is részt vett azon a nemzetközi kenguru tornán, amelyet idén először rendeztek meg Svájcban.

Az U12-es korosztály „A” csapata nem akármilyen eredményt ért el: vereség nélkül megnyerte a svájci, francia és német együttesek részvételével lebonyolított, hatcsapatos sporteseményt. Halász Tamás tanítványai az összes csoportmeccsükön diadalmaskodtak, az elődöntőben francia riválisuk ellen nyertek, a döntőben pedig a Dirk Nowitzki által fémjelzett Würzburg Akadémia ellen 10 ponttal bizonyultak jobbnak.  

– Nagyon boldog vagyok és büszke a fiúkra, nemcsak arra a tíz emberre, aki az „A” csapatban szerepelt a tornán, hanem azokra is, akik a „B” csapatban játszottak, vagy itthon maradtak – mondta a tornagyőzelem után Halász Tamás edző. – Egész évben együtt dolgozunk, ez közös siker. Óriási dolog számomra is, hiszen több nemzetközi tornán vettem már részt U12-es csapataimmal, de első helyezést még nem sikerült szerezni. Külön gratulálok Tallós Leventének, aki a torna legértékesebb játékosa címet (MVP) szerezte meg és az All Star ötösbe is bekerült, Flasár Zalán pedig szintén szerepelt az All Star csapatban.

A tornagyőztes csapat tagjai: Tallós Levente, Flasár Zalán, Rogács Simon, Keresztényi Csaba, Keresztény Tibor, Szalontai Máté, Nagy Koppány, Ivanics Szilárd, Nyikos Jenő és Varga-Köppel Zétény.

A Tigrisek kosarasainak különleges élményt is tartogatott a svájci túra: Genfben, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség székházában fogadta a fiatalokat Andreas Zagklis, a FIBA főtitkára, akivel Nagy Tamás, a Soproni Tigrisek SE elnöke személyesen is tárgyalt. A csapattagoknak szintén nagy élmény volt megnézni az interaktív kiállítást a genfi kosárlabda múzeumban.

Kapcsolódó cikkek