A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése alapján ez az esztendő fordulópont volt, mert a téli olimpia négyéves ciklusa ekkor tért ki a nyári játékok hasonló ütemezése elől. Vagyis a jeges–havas sportok űzőinek Lillehammer előtt két évre szűkült az olimpiász.

A SMAFC sízője ezt a 730 napot munkával töltötte. Kettőzött energiával készült, hiszen ezt megelőzően éppen egy sérülés miatt maradt le az albertville-i olimpiáról. Bár a felkészülése ezúttal sem volt zökkenőmentes, de végül ott lehetett a norvég kisvárosban. A tervek szerint két kategóriában indult volna.

– Február 15-én kellett volna rajthoz állnom a Super G-ben, előtte nap azonban a csapatunk orvosa úgy döntött, hogy nem enged fel a kemény és jeges pályára. Féltette az egészségemet. Nem titkolom, a sírás környékezett emiatt, két napig teljes letargiában voltam – nyilatkozta az olimpiát követően a soproni síző.

A következő számáig, az óriás műlesiklásig még volt egy hét.

– A norvégok nehéz, hupnis pályát készítettek, és ez is meglepte a résztvevőket – folytatta az akkor 19 éves Koch Éva, aki a rajtot követő 50. másodpercben kicsúszott a pályáról, és ezzel kiesett a küzdelemből. – A mi sportágunkba ezt is bele kell kalkulálni. Egy biztos, hosszabb időre terveztem a versenyemet. Síelőként megszoktuk a zord időjárást, de a kint eltöltött napok minket is megviseltek. A hőmérséklet -20 fok körül volt, a napot talán csak egyszer láttuk.

A rövidke szereplés ellenére a soproni síző maradandó emlékekkel gyarapodott az olimpián. – Csodálatos volt a hangulat, a színes forgatag, nem lehet összehasonlítani más sporteseményekével. Mindenki, még a legmenőbbek is, úgy viselkedtek, mintha egy nagy család lennénk. Segíteni próbáltak, barátságosak voltak. A síversenyeket mindennap ötvenezer ember nézte végig. A házigazda norvégok csodálatos emberek.

Koch Éva olimpikonként és többszörös magyar bajnok síelőként egyaránt beírta a nevét a sportág hazai történetébe.