Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tehetséges soproni íjászok
Szabó Szebasztián és Cser Petra Leona a Scarbantia Íjász Egyesület, Magyar Zsombor és Balázs az Alpokalja Íjász SE színeiben állt dobogóra a szekszárdi versenyen.

Tehetséges soproni íjászok

| Madarász Réka, Köves Andrea | Sport

Szekszárdon rendezték meg a 3D íjász világ- és Európa-bajnokságot, ahonnan több soproni egyesület is dobogós helyezéssel térhetett haza.

Négy aranyérmet nyert a Scarbantia Íjász Egyesület a szekszárdi megmérettetésen, Szabó Szebasztián ötödször, Cser Petra Leona először állhatott fel a világbajnoki dobogó legfelső fokára.

A nemzetközi versenyen négy erős pályán – mindegyiken 28–28 céllal – kellett az indulóknak bizonyítaniuk a rátermettségüket.

– Szebasztiánnak kemény ellenfelekkel kellett megküzdenie, ennek ellenére mindennap 10–20 ponttal előzte meg a második helyezettet, így ötödik 3D világbajnoki címét szerezte meg junior korosztályban – tudtuk meg Szabó Győzőtől, az egyesület elnökétől. – Petra szintén előnnyel zárta mindhárom napot, így megnyerte élete első Európa- és világbajnokságát kadet kategóriában.

A Scarbantia Íjász Egyesület azt tervezi, hogy a jövőben több iskolában díjmentes oktatás formájában népszerűsíti ezt a szép, ősi sportot, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felfedezzen szunnyadó tehetségeket.

Igazi kuriózumnak számít, hogy egy soproni testvérpár mindkét tagja dobogóra állhatott a rangos versenyen: Magyar Balázs kadet kategóriában kiharcolta az aranyérmet, míg mini kategóriában Magyar Zsombor harmadik helyen zárta a megmérettetést az Alpokalja Íjász SE színeiben. A két testvér nagyon büszke egymás sikereire. Balázs mindössze hatéves volt, amikor először feszítette meg az íjat, az elmúlt nyolc esztendő töretlen sikerei bebizonyították, a lehető legjobb sportot választotta. 11 éves testvére az ő hatására kezdett bele az íjászatba. A sok munkának beérett a gyümölcse, a 3D országos bajnokságon és a 3D GP-n mindketten a dobogó legfelső fokára állhattak, a terep ob-n Zsombor az első, míg Balázs a 3. helyen végzett. Mindez nem sikerülhetett volna az őket mindig mindenben támogató szülők nélkül. A fiúk tele vannak tervekkel: Zsombor szeretné még jobban elsajátítani az alapokat, és persze sok-sok érmet begyűjteni. Balázs hamarosan kategóriát vált, itt is szeretne nagyon jól teljesíteni, távolabbi céljai között szerepel minél több nemzetközi versenyen való részvétel, az olimpiára való kijutás pedig a legtitkosabb álma.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...