Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Távolabb került a cél

Dragan Alekszics: „A Szeged jókor szerzett fontos kosarakat”

Távolabb került a cél

| Rázó László | Sport

Hazai vereséggel kezdte szereplését a rájátszás középszakaszában a Soproni KC férfi kosárlabdacsapata. Dragan Alekszics együttese így távolodik a kitűzött cél, a legjobb 8 közé kerüléstől.

A Szeged elleni győzelemre nagy szüksége lett volna az SKC-­­nak, ehhez képest viszont nagyon gyengén kezdett: a kimaradt helyzetek után csak négy és fél perc elteltével szerezte meg el­­ső kosarát Ruják révén. Az első negyedben mindössze 9 pontot dobtak a soproni játékosok, de a folytatásban sem ment jobban: a második ne­­gyed után 14 pont volt a vendégelőny (24–38).


A szünet után előbb Spica, majd Default és Takács pontjaival zárkózott fel az SKC, ezúttal a soproniaknak ment jobban a já­­ték. A negyedik negyed elején aztán úgy tűnt, fordítani is lehet: Myles ketteseivel és Takács triplájával már csak 4 pont volt a vendégelőny.

Izgalmas volt a végjáték, de ke­­vés kosár esett. Mills kettőre csökkentette a különbséget, a meccset végül Juhos hármasa döntötte el. A végeredmény: Soproni KC – Naturtex–SZTE–Szedeák, 63–69.

– A második félidőben nyújtottunk csak elfogadható teljesítményt, a Szeged jobban kezdett és jókor szerzett fontos kosarakat – értékelt Dragan Alekszics vezetőedző.

Az SKC lapunk megjelenésekor, szerda este 7 órától a Ka­­pos­­vár csapatát fogadja a kö­­zép­­ház második fordulójában.

Kapcsolódó cikkek