Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Szoros vereség és győzelem
A világsztárokkal teletűzdelt orosz Kurszk ellen szoros meccset vívott a Sopron Basket, de végül papírforma-győzelem született Fotó: Németh Péter

Ezen a héten is két mérkőzéssel folytatja a Sopron Basket

Szoros vereség és győzelem

| Rázó László | Sport

Három negyeden keresztül tartotta a lépést a világ egyik legjobbja, az orosz sztárcsapat, a Dinamo Kurszk ellen vívott múlt heti Euroliga-mérkőzésen a Sopron Basket. A lányok végül alulmaradtak, a bajnokságban aztán folytatták remek sorozatukat, és győzni tudtak a Vasas otthonában.

A fantasztikus salamancai bravúrgyőzelem után hazai pályán még nehezebb feladat várt Roberto Iniguez tanítványaira: a „világválogatottnak” is beillő orosz sztárcsapat, a Dinamo Kurszk látogatott a leghűségesebb városba. A soproni csapatnak nem ment olyan jól a játék, mint Spanyolországban, az elején el is húztak az oroszok, azonban a fogcsikorgatva küzdő, minden labdáért keményen harcoló soproni hölgyek egalizálni tudtak, szünetben egy ponttal vezettek is (32–31). Fordulás után folytatódott a pontszegény, küzdelmes játék, a Sopron Basket óriási energiákat fordított a védekezésre. Emiatt azonban az utolsó etapban már a fáradtság jelei mutatkoztak a lányokon, ezt pedig az orosz együttes könyörtelenül kihasználta: a 31 pontig jutó Tina Charles vezetésével végül 7 ponttal győztek. A végeredmény: Sopron Basket – Dinamo Kurszk: 58–65.

A bajnokságban aztán fordított volt a szereposztás: a magyar mezőnyből kiemelkedő Sopron Basket a szerényebb képességű Vasas Akadémiához látogatott vasárnap. A soproni lányok fáradtabban mozogtak, a lepattanócsatában csak eggyel bizonyultak jobbnak, és gyengén, mindössze 14 százalékos hatékonysággal dobták a hármasokat. A vártnál jóval nehezebben, de végül megszületett az idei tizedik bajnoki siker. A végeredmény: Vasas Akadémia – Sopron Basket: 73–79.

– Az Euroliga-meccsen többször jöttünk vissza hátrányból, amiért büszke vagyok a játékosaimra – összegzett Roberto Iniguez vezetőedző. – Sajnos támadásban nem voltunk elég pontosak, és néha az agresszivitás is hiányzott, ez azonban valahol természetes, hiszen a védekezés elképesztő energiákat igényelt. A Vasas ellen viszont csalódott voltam, csak egy csapat volt a pályán, és azok nem mi voltunk.

A Sopron Basket csütörtökön a török Hatay otthonába látogat, majd vasárnap este 6-tól az ELTE BEAC Újbuda csapatát fogadja.

Kapcsolódó cikkek