Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Széchenyis atlétikai verseny az Angeron
A Széchenyi István atlétikai emlékversenyre a város összes középiskoláját meghívta a szervező Széchenyi-gimnázium.

Széchenyis atlétikai verseny az Angeron

| Munkatársunktól | Sport

Idén is atlétikai emlékversennyel tisztelgett névadója előtt a Soproni Széchenyi István Gimnázium.

Az Anger sporttelepen rendezett megmérettetésre a város összes középiskoláját meghívták. Az emlékversenyt az oktatási intézmény három testnevelő tanára, Papp Katalin, Nyikos Tivadar és Koloszár Balázs szervezte.

– Két éve hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára az atlétikai emlékversenyt – tudatta Papp Katalin. – Tavaly sajnos a pandémiás helyzetben nem tudtuk megrendezni a sporteseményt, így idén második alkalommal gyűltek össze a középiskolás fiatalok az Angeren. A mondás szerint az atlétika a sportok királynője, ezzel pedig maximálisan egyet tudok érteni. Rendkívül összetett sportág, ezért is esett erre a választásunk.

A 14–18 éves fiatalok 100 méteres síkfutás, súlylökés, kislabdahajítás, valamint 4×100-as és 4×400-as futó váltóversenyen mérhették össze tudásukat. Csaknem nyolcvanan vettek részt a sporteseményen.

– Közismert, hogy Széchenyi István nagy támogatója volt a sportélet elterjesztésének, több sportág esetében is kezdeményezője annak meghonosításában a korabeli Magyarországon – tette hozzá Papp Katalin. – Ezt a szellemiséget szeretnénk továbbvinni, hiszen ma is nagyon fontos, hogy a fiatalok érezzék a sport, a mozgás örömét. Álljanak fel kicsit a számítógépek mellől, és részesüljenek abban a közösségi élményben, amit a sport tud adni. 

Kapcsolódó cikkek