Újra bajnokokat avattak
2025. 06. 18. | MunkatársunktólMúlt héten véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A szezonban több mint 300 meccset rendeztek, ezeken átlagosan 5 gólt lőttek a csapatok.
A szerbiai Versecre szólította a sorsolás a Soproni Postás – Tabán Trafik női kosárlabdacsapatát 2002 januárjának végén. Rossz hangulatban keltek útra a lányok, hiszen pár nappal korábban a Mizo PVSK 79–48-ra kiütötte őket a Magyar Kupában.
A verseci történelmi belvárosban tett séta – Herczeg Ferenc író itt született, ő is ezeket az öreg köveket koptathatta – viszont már jó ráhangolódást jelentett a Ronchetti-kupa-mérkőzésre.
Az új, szupermodern aréna kezdetben ámulatba ejtette a játékosokat, de szerencsére el nem aléltak a látványtól, és a meccsen kitettek magukért. Najdenova vezérletével 58–58-as döntetlent értek el, a soproni mérkőzésen pedig sporttörténelmet írhattak, a Postás győzelme esetén fennállása legjobb nemzetközi eredményét elérve bejuthatott a legjobb nyolc közé.
A vendégek is igyekeztek mindent megtenni a továbbjutásért, már két nappal a találkozó előtt megérkeztek Sopronba. De mint utólag kiderült, hiába, mert a Postás két kulcsembere is erre az összecsapásra időzítette az évi legjobb formáját. Egyikük az amerikai Sauer volt, aki egészen kiváló dobóformát bemutatva 30 perc alatt 28 pontig jutott, egyszerűen képtelenség volt tartani. Látszott rajta, hogy élvezi a játékot. A másik extra teljesítmény a csapatkapitány, Csákány Emőke nevéhez fűződött, akinek szintén kijött a lépés.
A találkozó vége igazi örömünnep volt, majd a Postás játékosai a következő szavakkal búcsúztak a pályán: „Száguld a postakocsi!”.
Meszlényi Róbert edző boldogan nyilatkozott a meccs után: „Mind támadásban, mind védekezésben jobbak voltunk. Úgy érzem, megérdemelten győztünk, és külön köszönöm a »vendég Postás-szurkolóknak« a biztatást!”.
Története során először a Postás a legjobb 8 közé került.
Jegyzőkönyv: Soproni Postás – Tabán Trafik – Hemofarm Vrsac: 71–54 (16–10, 22–16, 19–14, 14–14), 2002. február 6., Sopron, Ronchetti-kupa, női kosárlabda-mérkőzés, 1000 néző. V.: Sebiny (cseh), Szczerba (lengyel).
Soproni Postás: Najdenova 2, FODOR 6, CSÁKÁNY 16/6, SLJAKOVA 6, SAUER 28/3.
Cs.: AMBRUS 6, ENGLERT 5, Takács, Fűrész, Russai 2. Edző: Meszlényi Róbert.
Vrsac: Stankovic 6, MARKOVIC 8/6, Bjelica, PAVLOVIC 21, Kovacevic 6. Cs.: Dordevic, Pesic 4, Stokic 4, Matic 5. Edző: Miroslav Popov.
Múlt héten véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A szezonban több mint 300 meccset rendeztek, ezeken átlagosan 5 gólt lőttek a csapatok.
Kiváló hangulat, több száz résztvevő, kemény szintemelkedők, csodálatos helyszínek a Soproni-hegységben – vasárnap rendezték meg városunk egyik legjel...