A cél ismét a kupagyőzelem
2024. 09. 25. | Rázó LászlóRövid idő alatt meglepően jó közösség alakult ki a Sopron Basket együttesénél, így komoly célokkal vághatnak neki a szezonnak. Böröndy Vivien, a csapa...
Az előző év sikereinek méltó megkoronázásaként „Az év terepíjásza díjat” vehette át Szabó Szebasztián a közelmúltban Sárváron. Nem ez volt az egyetlen sikere: Budapesten a MISZ évadzáró bankettjén a fiú megkapta a pályaíjász GP aranyérmét.
Ha csak a múlt évet nézzük, Szabó Szebasztián szinte minden versenyen első helyezést ért el, amin csak indult: a 3D-s világbajnokságon az USA-ban, a holland terep Európa-bajnokságon, illetve a szlovák 3D-s Eb-n. Országos bajnokságokon az összes országos csúcsot sikerült megdöntenie.
– Idén kerültem a serdülőből a kadet kategóriába – mesélte a szűkszavú, ám annál mosolygósabb fiú. – Ez azt jelenti, hogy pályán kétszer akkora távolságból (60 méterről) kell lőnöm, mint korábban, teremben pedig – a felnőttekével egyenértékű – 40 centiméteres lőlapokat kell eltalálnom 18 méteres távolságból.
Szebi pályafutását édesapja egyengeti, aki még arra is képes volt, hogy elvégezze az íjászoktatói tanfolyamot. Ma már nemcsak a fia, hanem más ígéretes fiatalok fejlődését is segíti.
– Megalakítottuk az Alpokalja Íjász Egyesületet, ahol a versenyzőképes gyerekeknek költségmentesen biztosítunk időkorlát nélküli, zavartalan gyakorlási lehetőséget ahhoz, hogy megfelelő lövésszámot tudjanak elérni – folytatta Szabó Győző. – A kezdeményezésünkhöz szerencsére Sopron önkormányzata is rendkívül pozitívan állt hozzá. Megpróbál nekünk termet biztosítani, amire nagy szükségünk lenne.
Az egyesület – tehetségkutató tevékenységének részeként – szeretné felvenni a kapcsolatot a helyi általános iskolákkal, és testnevelés órák keretében, illetve nyári sporttáborok alkalmával íjászoktatást tartani a fiataloknak. A Soproni Széchenyi István Gimnázium és a Német Nemzetiségi Általános Iskola eddig is parterei voltak ebben. A kezdeményezést a Magyar Íjász Szövetség is támogatja, ugyanis hamarosan az íjászat nemzeti sport lesz.
Ami Szebi terveit illeti: szeretne kijutni Franciaországba az IFA Európa-bajnokságra, augusztusban pedig a szekszárdi 3D-s világbajnokságra készül. Az ifjú tehetség azt is elárulta, a Soproni Széchenyi István Gimnázium 8.a osztályosaként kedvenc tantárgya a fizika és a történelem. Az íjászatot később sem szeretné abbahagyni, viszont elektromérnöki pályára készül.
Rövid idő alatt meglepően jó közösség alakult ki a Sopron Basket együttesénél, így komoly célokkal vághatnak neki a szezonnak. Böröndy Vivien, a csapa...
Mindkét soproni első osztályú női kosárlabdacsapat győztesen hagyta el a játékteret a múlt heti Krasznai emlékmérkőzéseken.