Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

SVSE: vereség a Vác ellen

| Páder Vilmos | Sport

Az NB II. 24. fordulójában nagy várakozás előzte meg a megújult SVSE NB II-es labdarúgócsapatának első hazai mérkőzését a Vác ellen.

A napsütéses időjárás is vonzotta a szurkolókat, akik szép számmal látogattak ki a Káposztás úti stadionba. Mindenki a hazai csapat győzelmét várta annak ellenére, hogy tudták a szurkolók, hogy a Vác nagyon jó, masszívan „összerakott” csapat, agresszív játékot játszik és kontrákból építi fel magát. A találkozón hamar bebizonyosodott, hogy mérkőzéshiányban szenved a hazai gárda. Amíg a vendégcsapat a harmadik tétmeccsét játszotta, addig az SVSE-nek ez volt az első találkozója. A Sopron játékosai nagyon akartak, küzdöttek, hajtottak a mély talajú pályán, de csak helyzetekig jutottak.

A második félidőben folytatódott a hazaiak nyomása, a Vác pedig kontrákra épített. Az első kapott gól – ami nagy hibából esett – sokkolta a fiúkat, de hamar talpra álltak és Batizi-Pócsi szemfüles góljával egyenlítettek. Mindenki a jó folytatást várta, amikor ismét egy kapitális hibából a vendégek jutottak vezetéshez (1–2). A második gól „megfogta” a hazai csapatot, de a szív és az akarat hajtotta őket. Ahogy telt az idő, úgy keményedett a találkozó, amelyből sajnos az SVSE került ki vesztesen. Először a 43. percben megsérült Szabó Ádám, aki nem tudta folytatni a játékot, majd a 84. percben a csapat kapitánya, Fehér Zoltán maradt a földön egy összecsapás során, koponyasérülés gyanújával a mentő kórházba szállította. A találkozó végeredménye nem tükrözi a látottakat, az SVSE nem érdemelt vereséget.


Hétvégén Szolnokra utazik a Sopron, nagyon nehéz találkozó vár a fiúkra. Ebben az egyre reménytelenebb helyzetben csak a győzelemnek van értéke.

Kapcsolódó cikkek