(1.) A közös lelkesedés is hajtotta a nyugat-magyarországi első osztályban bajnoki címre törő lila-fehéreket. Az utolsó fordulóban a Szombathelyi SE-t kellett legyőzniük, hogy megszerezzék az aranyérmet, és ezzel Sopron addigi legnagyobb labdarúgósikerét érjék el: többek között a Tatabányát, a Szombathelyi MÁV-ot és az ETO-t is megelőzve a dobogó tetején végezzenek.

A vasutas pályát 1000 néző állta körbe, az SVSE Berényi–Kőmíves, Fekete–Horváth I, Ertinger II, Pálfy–Pál, Conrád, Horváth III, Ertinger I, Tóth összeállításban állt fel a döntő ütközetre.

Az állandóan ostromló Vasút az 53. percben vette be a vendégek kapuját. Tóth szép beadását Ertinger I elengedte, Conrád pedig 8 lépésről az ellenkező sarokba helyezte a labdát. A soproni játékos az egész idényben ezt az egyetlen gólt lőtte, ezzel azonban eldöntötte a bajnokságot az SVSE javára.

„A diadalmas mérkőzés után Schmidt Oszkárt, az SVSE intézőjét és Conrád Pált, a bajnokságot jelentő góllövőjét vállukon vitte a diadalittas tömeg az öltözőbe, majd hangos énekszóval kísérte a csapatot az egyesületi helyiségbe. Városszerte hangzott az énekszó: ...nem lehet a vasutassal, nem lehet a vasutassal kikukoricázni.”

Örömmámorban úszott Sopron sporttársadalma: a leghűségesebb város első igazi bajnokcsapatát ünnepelte.

Az 1921-ben alakult SVSE aránylag fiatal egyesület volt, 1923/24-ben rajtolt a nyugat-magyarországi másodosztályban, 1924/25-ben ezt megnyerve került az első vonalba, majd kilenc év múlva következett az említett aranyérem.

A dicséret hangján szólt a Nemzeti Sport a klub lelkes vezetőiről, Szabó László és Németh Kálmán alelnökről és a már említett Schmidt Oszkárról.

Hátra volt még az országos bajnoki döntő az SVSE részvételével.

(Folytatjuk)