Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Supi” edz, főz és olvas
Supola Zoltán formában tartja magát, emellett több ideje van a főzésre és az olvasásra is

„Supi” edz, főz és olvas

| Munkatársunktól | Sport

A Sopron KC népszerű kosárlabdázója, Supola Zoltán életét is megváltoztatta a koronavírus miatt kialakult helyzet. A 32 éves játékos folyamatosan edz, ügyel arra, hogy kondiban tartsa magát, emellett pedig főzésre és olvasásra fordítja a plusz szabadidejét.

Az SKC kettes poszton szereplő kosárlabdázója, Supola Zoltán azt mondta: volt már jobb szezonja is, de nem elégedetlen azzal, ahogy az idei idényben játszott az SKC-ban. Elmondása szerint azért fájó, hogy idő előtt véget ért a bajnokság, mert a csapat egyértelműen felívelő szakaszban volt. 

– Nyilván senkinek sem jó ez a szituáció, épp a bajnokság legizgalmasabb időszaka maradt el – mondta a kosárlabdázó. – Nekünk, élsportolóknak azonban ebben a helyzetben is meg kell őrizni a jó formánkat. Kaptunk programot az edzői stábtól, ezt igyekszem maximálisan betartani, és igénylem is a napi mozgást. Nemcsak fizikai gyakorlatokat végzek, labdával is szoktam gyakorolni annyit, amennyi lehetséges. Igyekszem fejleszteni, formában tartani magam, fontos a labdavezetés, kosárra dobás ebben a helyzetben is. Internetes applikációk is segítik a napi tréningeinket, és online kapcsolatban vagyunk a szakmai stábbal.

Supola Zoltán hozzátette: most, hogy több a szabadideje, igyekszik ezt is hasznosan eltölteni.

– Korábban is szerettem főzni, most azonban több lehetőségem van erre, barátnőmmel közösen készítünk el egy-egy finom fogást. Emellett pedig úgy érzem, jócskán volt lemaradásom az olvasásban, most előveszem azokat a könyveket, amiket már egy ideje szerettem volna elolvasni.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...