Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Startolt a kispályás foci

| Munkatársunktól | Sport

Két helyszínen, hat pályán, négy osztályban, hatvannégy csapattal elrajtolt a város legnépszerűbb, legnagyobb érdeklődéssel kísért labdarúgó-bajnokságának 2017/18-as szezonja.


Szabó György, a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség kispályás szakbizottságának vezetője elmondta, hogy az új idényben nagy hangsúlyt fektetnek a pontos elektronikus tájékoztatásra, a megújult honlapra. A szövetségi tájékoztatón kívül a városi sportfelügyelőség honlapján is láthatók a kispályás hírek. A játékvezetők fiatalítására is sor kerül, mivel a korábbi évekhez képest sokkal nagyobb az elvárás és a játékvezetők felelőssége is. Idén is az a cél, hogy sportszerű meccseken mérjék össze tudásukat a csapatok. Újdonság, hogy az idei évtől elindul a várva várt senior bajnokság. A szövetségben bizakodnak, hogy évről évre nőni fog az idősebb csapatok száma.

A tóparti sporttelepen egy új, műfüves pálya épült, ezzel is növelve a kulturált sportolás lehetőségét. A bajnoki fordulókat hétfőn, szerdán és pénteken tartják.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...