Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Soproniak a karate vb-n

| Munkatársunktól | Sport

Az erdélyi Nagyszebenben (Sibiu) 21 ország részvételével rendezték meg a nyílt súlycsoportos vb-t. 30 szervezet 350 versenyzője 18 és 21 év alatti, va­­lamint felnőtt kategóriában mérte össze tudását.

Városunkat a Polacsek Zoltán vezette Ka­­mi­­ka­­ze Karate Egyesület képviselte három versenyzővel. A fekete öves, 6 danos mester kellő higgadtsággal értékelte tanítványai szereplését: – A világbajnokságon Neuherz Szonja + 65 kilogrammos súlycsoportban, nehézsúlyban felállhatott a do­­bogóra, bronzérmet szerzett. Kis szerencsével akár a döntőbe is juthatott volna, mivel orosz ellenfele nem volt jobb nála, sajnos a pontozóbírák másképpen látták.

Görög Bettina 60­–65 kilogrammos súlycsoportban versenyzett, és egymás után sikerrel vette az akadályokat. Az elő­­döntőbe jutásért holland versenyzővel mérkőzött, s kétszer 2 per­­­­ces küzdelem után döntetlent hozott az összecsapásuk. A szabályok értelmében a to­­­­vábbjutást a súlyhatár dönti el, amiben Bettina volt a jobb. Óriási meglepetésre az eredményhirdetést követő 1 órával az angol főbíró közölte a magyar lánnyal és edzőjével, hogy a súlymérésnél tévedett, ezért elvette a soproni versenyzőtől a továbbjutás lehetőségét. Görög Bettina így az 5–8. helyen végzett. Kránitz Mátyás – 60 kilogrammos súlycsoportban sajnos már az elején rontott, így kiesett.

– Kis csapatunk a várakozás­nak megfelelően küzdött, Má­­tyás szereplése egy kicsit talán csalódás számomra – tette hozzá Polacsek Zoltán. – Örömhír vi­­szont, hogy egyesületünk kiválósága, Szepesi Csenge, a sportág ko­ronázatlan királynője rövid időn belül anyai örömök elé néz. Csenge most is kőkeményen sportol, na­­ponta jár úszni. 

Kapcsolódó cikkek