Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Soproni gól a japán hálóban
– Mint egy álom, olyan volt számomra ez a japánok elleni összecsapás – mondta Huszti Szabolcs.

Soproni gól a japán hálóban

| Papp Győző | Sport

Huszti Szabolcs bírta idegekkel – ezzel a címlappal jelent meg a Nemzeti Sport 2004. április 26-i száma. Ráadásul a Matáv Sopron színeit képviselő újonc válogatott futballistának ez volt élete első gólja címeres mezben…

A címlap további része volt egy öthasábos, hatalmas fotó az örömittas gólszerzőről, amint éppen felhúzza a trikóját a sikeresen végrehajtott büntető után. A találkozó során már-már úgy tűnt, hogy nem lesz ilyen alkalom, hiszen a vendég japánok 2–0-s hátrányból egyenlítettek.

A zalaegerszegi stadion 8000-es közönsége végül mégis győzelmet ünnepelhetett: „92. perc: Hercegfalvi emelt Torghelle elé a bal oldalról. Az MTK támadóját Csano meglökte a 16-oson belül, így tizenegyest rúghatott a magyar csapat. A büntetőt Huszti végezte el, és ballal a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 3–2.”.

A szakma méltán választotta őt a mérkőzés legjobbjának: „Pintér Attila, az FTC vezetőedzője bánhatja, hogy ideiglenesen lemondott a ferencvárosi nevelésű Huszti Szabolcsról. A fél éve még alig ismert balszélső a tavasszal remek teljesítményt nyújt a Sopronban, és bemutatkozó meccsén a válogatottban is kiválóan futballozott. Amellett, hogy lezárta a bal oldalt, rengeteget futott, és adott egy pazar gólpasszt. S hogy Matthäus kapitány is elégedett volt vele, azt bizonyítja, a pályán lévők közül az egyik legfiatalabb labdarúgójának engedte a tizenegyes elvégzését, és Huszti nem is hibázott” – írta a Nemzeti Sport.

„Mint egy álom, olyan volt számomra ez a japánok elleni összecsapás – mondta Huszti Szabolcs a lefújást követően. – Boldoggá tesz, hogy góllal és gólpasszal járultam hozzá a győzelemhez, de kérem, írják le, ezt a győzelmet nem Huszti Szabolcs, hanem a magyar válogatott érte el. ­Lothar Matthäus már az öltözőben megdicsért, sőt, a társak is gratuláltak. Ami a tizenegyesrúgást illeti: a kapitány beszólt a pályára, hogy én rúgjam, és mivel előre eldöntöttem, hogy a bal alsó sarkot célzom meg, még az sem zavart, hogy a japánok játékosa, Santos Alessandro odajött hozzám, és elkezdett mutogatni, hogy hova lőjem a labdát. Azt nem árulom el, hogy jót súgott vagy sem…” 

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...