Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Soproni ezüstérem a Kékszalagról
A Kékszalag mezőnye hajóból – Kránitz Lajos és Varju László soproni vitorlázóként ünnepelhette ezüstérmét a Sudár Regatta hajóosztályban

Soproni ezüstérem a Kékszalagról

| Munkatársunktól | Sport

Az idei 52. Kékszalag vitorlásversenyen a Sudár Regatta hajóosztályban 2. helyen végzett egy olyan egység, amelynek két tagja, Kránitz Lajos és Varju László is Fertő tavi vitorlázó, harmadik társuk az alsóörsi Pál Gaszton volt. A legénység összesen 33,5 órát töltött a hajó fedélzetén alvás nélkül.

– 1967 óta vitorlázunk, különösebben nem kellett készülni a versenyre, viszont a „Gé” nevű hajót meg kellett szoknunk, ezért egy napot töltöttünk közösen a vizen – mondta Kránitz Lajos, aki a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség alelnöke is egyben. – Csütörtökön 9 órakor dördült el a startpisztoly és pénteken 18.30-kor értünk be a célba. A Kékszalag különleges verseny, amelynek nehézségét az adja, hogy Balatonfüredről indulva Balatonkenese és Siófok érintésével egészen Keszthelyig kell vitorlázni, majd vissza kell térni Balatonfüredre. A verseny komoly kihívás mindenkinek, hiszen nemcsak nappal, hanem éjszaka is, a versenyszabályokat és a hajózási szabályzatot is betartva kellett vitorláznunk, miközben folyamatosan figyelnünk kellett a szelet és a többi hajót. 

A soproni vitorlázó hozzátette: a legtöbb hajó két nap alatt kerülte meg a Balatont, az induláskor nagyon rosszak voltak a szélviszonyok, aztán másnap, pénteken már feltámadt az északi szél, így felgyorsultak az események. – A hajón kiválóan tudtunk együtt dolgozni, egy-egy manővernél mindenkinek megvolt a saját feladata – tette hozzá Kránitz Lajos. – Ennek is köszönhető, hogy a Sudár Regatta hajóosztályban megszereztük az ezüstérmet. A Kékszalagon 535 indulóból végül 339 egység ért célba, az abszolút befutási sorrend alapján a 140. helyen végeztünk, ami komoly siker a rendkívül erős mezőnyben.

Kapcsolódó cikkek