Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sopronban is sportoltak
Az Eötvös- és a Berzsenyi-gimnázium diákjainak Kerata Dóri tartott egy kiadós aerobikedzést Fotó: Pluzsik Tamás

Sopronban is sportoltak

| Pluzsik Tamás | Sport

Az elmúlt évekhez hasonlóan Sopronban a kihívás napján különböző helyszíneken sok ezren kosárlabdáztak, fociztak, úsztak, tornáztak, futották körbe a Lövér körutat, vagy éppen egy aerobikedzésen vettek részt.

Az év egyik méltán népszerű tömegsporteseménye a kihívás napja, mely a nyolcvanas évek elején Kanadából indult, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. Hazánk 1991-ben csatlakozott a versenysorozathoz, melyet rendszerint május utolsó napjainak egyikén, így ebben az évben május 30-án rendeztek meg országszerte, így Sopronban is.


– A kihívás napjának egyértelműen az a célja, hogy korosztálytól függetlenül kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz, a sporthoz. Ezért csatlakozott Sopron is az országos rendezvénysorozathoz – tudtuk meg Csiszár Szabolcstól, a Polgármesteri Hivatal Sportfelügyeleti Csoportjának vezetőjétől, aki személy szerint maga is szervezője volt a különböző helyszíneken zajló tömeg­sport­ese­mé­nyeknek.


Bár az egész rendezvénysorozatot átlengi Pierre de Coubertin bárónak, az újkori olimpiai mozgalom atyjának a szellemisége, mely szerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, ennek ellenére mégis egyfajta települések közötti versenyről van szó, éppen ezért az adott nap éjfélétől este 9 óráig folyamatosan számolták, hogy hányan végeztek aktív testmozgást – legalább 15 percen keresztül. Sopron a település VI kategóriában az előkelő negyedik helyen végzett.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...