Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sopron Basket: újabb kemény hét
A Sopron Basket fiataljai komoly szerepet kapnak, Varga Alíz kiemelkedően teljesít. Fotó: Németh Péter

Kiválóan teljesítenek a fiatal soproni kosárlabdázók, például Varga Alíz is

Sopron Basket: újabb kemény hét

| Munkatársunktól | Sport

Két nehéz mérkőzéssel folytatja szereplését ezen a héten a Sopron Basket. Gáspár Dávid együttese szerdán a lengyel Gdynia otthonában lép pályára az Euroligában, vasárnap pedig hazai pályán fogadja a Győr csapatát.

Két nehéz mérkőzéssel folytatja szereplését ezen a héten a Sopron Basket. Gáspár Dávid együttese szerdán a lengyel Gdynia otthonában lép pályára az Euroligában, vasárnap pedig hazai pályán fogadja a Győr csapatát.

A múlt hét pazarul sikerült a Sopron Basket számára: a sérültek és a hiányzó amerikai légiósok miatt erősen tartalékos csapat győzni tudott az Euroliga nyitómeccsén: Varga Alíz vezetésével 5 ponttal múlták felül a soproni hölgyek a Girona csapatát. A végeredmény: Spar Girona – Sopron Basket: 63–68.

Szombaton hazai meccs következett, az ellenfél ez alkalommal az ELTE-BEAC Újbuda volt. A soproni együttes komolyan vette a mérkőzést, és igazi közönségszórakoztató játékkal rukkolt elő. Nagyon eredményesek voltak a lányok, a Sopron Basket 100. pontját a mindössze 15 esztendős Kókai Patrícia szerezte. A végeredmény: Sopron Basket ELTE-BEAC Újbuda: 100–54.

– Az Euroliga-győzelem után hihetetlenül büszke voltam a lányokra, óriási dolog a Girona otthonában nyerni – értékelt Gáspár Dávid vezetőedző. – A BEAC ellen elégedett lehettem, hiszen jól és koncentráltan játszottunk, kellően komolyan vettük a mérkőzést.

A Sopron Basket szerdán este 6 órakor a lengyel VBW Arka Gdynia otthonában szerepel, majd vasárnap 18 órától jön a megyei rangadó, hiszen a Győr lesz az ellenfél a Novomatic-arénában.

– Az első meccsen aratott győzelem nagy lendületet adott csapatunknak az Euroligában – mondta a várakozásokról Laczka Miklós másodedző. – A lengyel együttes játékoskerete időben összeállt, nekik több lehetőségük volt az összjáték kidolgozására. Kellemetlen ellenfélről van szó, de szeretnénk újabb bravúrt elérni. A Győr ellen pedig abszolút hazai rangadóra készülünk, egyre jobb formába lendül megyei riválisunk, ráadásul várhatóan amerikai centerük is megérkezik a soproni mérkőzésre.

Kiváló formában Varga Alíz

Sok játékperc és kiemelkedő teljesítmény. Ez jellemzi az idei szezonban a Sopron Basket fiatal játékosát, Varga ­Alízt. A mindössze 20 éves kosárlabdázó azt mondta: egész évben szeretné tartani ezt a formát.

A Sopron Basket óriási sikert ért el a múlt héten az Euroliga-szezon első meccsén: több meghatározó játékost is nélkülözött, végül mégis győztesen hagyta el a pályát a női kosárlabda fellegvárában, Spanyolországban, a Girona otthonában. Varga Alíz 15 pontjával a legeredményesebb vendégjátékos lett, hatból három triplakísérlete ért célba.

– Azért tudtunk nyerni, mert nagyon koncentráltan léptünk pályára, tökéletesen felkészültünk az ellenfélből, és nem foglalkoztunk azzal, hogy vannak hiányzóink – mondta megkeresésünkre Varga Alíz. – Tudtuk, hogy ebben a helyzetben is eredményesnek kell lennünk. A Girona nagyon erős ellenfél volt, igaz, ők is hasonló problémákkal küzdöttek. Szerintem a mi felkészülésünk jobban sikerült, ezért okozhattunk meglepetést.

A 186 centiméter magas bedobó hozzátette: nem várta, hogy már a szezon elején ilyen jó formába lendül, de nagyon örül neki. – Érzem a bizalmat a szakmai stáb részéről, és a csapattársak is megbíznak bennem, szinte tömnek labdával, én pedig próbálom értékesíteni a helyzeteimet. Bízom abban, hogy nemcsak a szezon elején, hanem folyamatosan jó formában leszek. Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy vannak még hiányosságaim, és sokat kell dolgoznom azon, hogy fejlesszem a játékomat.

Varga Alíz mellett egy másik fiatal, Varga Sára is letette a névjegyét a Girona elleni találkozón: 13 játékperc alatt hat pontot szerzett a szintén húszéves kosárlabdázó.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...