Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sopron Basket: kettős győzelem
A Sopron Basket óriási bravúrral győzött a Lille otthonában, a PEAC–Pécs elleni hazai meccsen pedig 52 ponttal nyert Fotó: Németh Péter

A csapat legközelebb november 22-én lép pályára az Euroligában

Sopron Basket: kettős győzelem

| Rázó László | Sport

Két győzelemmel folytatta idei menetelését a Sopron Basket. Roberto Iniguez együttese az Euroligában a francia Lille otthonából tért haza győztesen, a bajnokságban pedig a PEAC–Pécs ellen nyert hazai pályán.

A francia sztárcsapat, a Lille otthonában hatalmas bravúrt hajtott végre a Sopron Basket. Városunk együttese kiélezett küzdelemben, kemény védekezésének köszönhetően nyerni tudott. A győzelemhez kellett a csapat kiváló, 50 százalékos dobó-, illetve Langhorne egyéni extrateljesítménye: a center 20 pontja mellett 14 lepattanót szerzett a meccsen. A végeredmény: ESBVA–Lille – Sopron Basket, 73–83.


Vasárnap a szebb napokat látott PEAC–Pécs látogatott Sopronba. Az egykori „Sopron–Pécs csaták” izgalmai azonban elmaradtak, hiszen a vendégcsapat mindössze 37 pontot tudott dobni a találkozón. A hazai oldalon így ismét több lehetőséget kaptak a fiatalok, akik közül Weninger Virág 15, Dubei Debóra pedig 9 pontot szerzett. Végül 52 ponttal győzte le riválisát a hazai csapat, a végeredmény: Sopron Basket – PEAC–Pécs, 89–37.


– Nem mindennapi bravúr a lille-i csarnok atmoszférájában nyerni, de nekünk sikerült, nagy boldogság ez számomra – mondta Roberto Iniguez vezetőedző. – A bajnoki meccsen tudtuk gyakorolni a játékunkat, a fiatalok is pályára léphettek. Ez ezután is így lesz: aki keményen edz, az meccseken is szerepet kap.
A válogatott szereplése miatt most hosszabb szünet következik a Sopron Basket számára is. A csapat legközelebb november 22-én lép pályára az Euroligában.

Kapcsolódó cikkek