Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SMAFC: középmezőnyben
A SMAFC a középmezőnyben van az NB I. B csoportban, a vezetőedző elégedett az eddigi szerepléssel Fotó: Németh Péter

SMAFC: középmezőnyben

| Munkatársunktól | Sport

Tovább javítaná a csapat védekezését a SMAFC vezetőedzője.

 Csaplár-Nagy Arnold azt mondja: alapvetően elégedett az együttes eddigi szereplésével, ugyanakkor szeretné, ha folyamatosan fejlődne a csapat játéka. A SMAFC jelenleg kilenc győzelemmel és tíz vereséggel a középmezőnyben foglal helyet az NB I. B zöld csoportjában.

– Mielőtt az első labdát feldobták volna a bajnokságban, aláírtam volna a mostani helyezésünket, eredményeinket. Ugyanakkor pici hiányérzet van bennem, hiszen annyira extrán jól kezdtünk, hogy járhatnánk előbbre is – mondta a vezetőedző.

Csaplár-Nagy Arnold hozzátette: az utóbbi időszak vereségeinek több oka is van. Egyrészt többször előfordult, hogy nem a tudásához méltóan játszott a csapat, igaz, ez összefüggésben van azzal, hogy meghatározó játékosok hiányoztak a kiélezett mérkőzésekről. Szintén problémát jelent, hogy sokszor a játékosok nem a kellő hőfokon kezdik a meccseket.

– Mire a csapat igazán felpörög, sokszor hátrányba kerülünk, aztán vagy sikerül ledolgozni a lemaradást vagy nem. Ebben kell előrelépni, illetve a védekezésen is van mit csiszolni: a zónázásunk rendben van, de emberfogásban hatékonyabbak kell lennünk.

Kapcsolódó cikkek