Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

SKC: végre nyert a csapat!

| Munkatársunktól | Sport

Pécsen szakadt meg az SKC nyeretlenségi sorozata. Kostas Flevarakis együttese meglepően nagy különbséggel győzte le a PVSK együttesét.

A csapat kimondottan jól kezdte a pécsi találkozót, a pontfelelősök közül Carter, Thompson és Kinney is hamar betalált. Takács Norbert a hárompontos vonatról volt eredményes, a csapat pedig egy negyed alatt 29 egységig jutott. A folytatásban Werner Viktor is szép kosarat szerzett, a csapat pedig tartotta az előnyét, nagyszünetben tizenegy pont volt a vendégelőny. Nagyszünet után aztán ismét villámrajtot vett az SKC: Carter, majd Thompson villant, és máris 19 pontra nőtt a különbség a két csapat között. A két soproni légiós az egész mérkőzésen kiemelkedően játszott, ­hiszen Carter 26 pontot, mellé 15 (!) lepattanót gyűjtött, Bernard Thompson pedig 29 pontot és négy hármast szerzett. A csapat a második félidőben is kézben tartotta a mérkőzést és végül magabiztos, 18 pontos előnnyel tudott győzni Pécsett. A végeredmény: PVSK-Veolia – Sopron KC: 73–91. 

– Örülök, hogy a csapat ismét megérezte a győzelem ízét, a siker kulcsa a pontos védekezés volt, de támadásban is mindenki tudta és teljesítette a feladatát – mondta Kostas Flevarakis vezetőedző. – Supola Zoltán hiányában is kontrolláltuk a meccset, az pedig külön öröm, hogy két fiatal játékosunk, Fazekas Csaba és Werner Viktor is kivette részét a győzelemből.

Az SKC december 22-én a Szeged, 29-én pedig az Alba Fehérvár csapatát fogadja, mindkét meccs 18 órakor kezdődik.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...