SKC: változások a keretben
| Munkatársunktól
A Soproni KC klubvezetése egyeztetett az SKC-t üzemeltető gazdasági társaság tulajdonosi körének képviselőivel. Ennek oka, hogy a vártnál jóval gyengébben szerepel a csapat, emiatt pedig döntések is születtek.
A játékoskeretben komoly változás, hogy a klub szabadlistára tette Damier Pitts játékjogát, és ezzel egyidejűleg kezdeményezte a játékos szerződésének felbontását.
A klubvezetés és a tulajdonosi kör közös közleményében az olvasható: „messzemenőleg elítéljük a játékosok és a vezetőedző között kialakult, elmérgesedett viszonyt, konfliktust.”.
A vezetőség tudomására jutott, hogy az Oroszlány elleni, sorsdöntő bajnoki mérkőzés előtti napokban több játékos is megfordult a soproni éjszakában. – Természetesen emellett sem megyünk, nem mehetünk el szó nélkül, hiszen ez a klub, valamint a csapat szurkolóinak arculcsapása. Éppen ezért elképzelhető, hogy nem Damier Pitts lesz az egyetlen távozó a csapatunktól – áll a közleményben.