Igazi csapatként a pályán
2026. 04. 08. | MunkatársunktólMegtört a jég a Sopron KC-nál: Baksa Szabolcs együttese szoros vereségek után magabiztosan győzte le a Szeged csapatát. Az SKC így nagyon közel került...
Február közepétől az eddigi másodedző, Baksa Szabolcs a Sopron KC új vezetőedzője. A tréner a menesztett szlovén szakvezető, Gasper Potocnik helyét vette át a kispadon.
A Sopron KC házon belül oldotta meg az edzőváltást, amelynek oka az eredménytelenség volt.
Baksa Szabolcs úgy fogalmazott: a kupadöntő és a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetben mintegy három hete van arra, hogy a saját elképzeléseit megvalósítsa a csapatnál.
– Mielőtt Sopronba igazoltam volna, jobbára vezetőedzői teendőket láttam el – nyilatkozta. – A Budapest Honvéddal megnyertük a másodosztályt, majd az A csoportban is én voltam a csapat vezetőedzője, így a feladat nem ismeretlen. Hiszek abban, hogy meg kell találni a játékosokkal a megfelelő hangot és azt a játékstruktúrát, amelyben minden kosárlabdázó a legjobbját tudja nyújtani. Egy rövid periódus áll rendelkezésünkre, amíg fel tudunk készülni a további mérkőzésekre, már most dolgozunk azokon a kisebb technikai, taktikai elemeken, amelyek segíthetnek a csapat eredményességének javításában az alapszakasz utolsó időszakában.
A szakember úgy véli: a keret adott, további változtatásokra nincs szükség, ebből a játékosállományból kell kihozni a maximumot. Megítélése szerint jó képességű kosárlabdázók alkotják a csapatot, a keret hasonló színvonalat képvisel, mint a közvetlen riválisoknál, annyi különbséggel, hogy kevesebb a tapasztalt játékos. Vissza kell találni a győztes útra, fontos, hogy ki tudjanak teljesedni a játékosok, ez pedig meghozza az eredményességet.
Megtört a jég a Sopron KC-nál: Baksa Szabolcs együttese szoros vereségek után magabiztosan győzte le a Szeged csapatát. Az SKC így nagyon közel került...