Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SKC: indul a szezon
A Göcsej-kupán a Zalakerámia ellen 87–72-re, a bronzmeccsen a Brno ellenfeleként (felvételünkön) 83–86-ra kapott ki az SKC. Fotó: Bálizs Zsuzsanna

SKC: indul a szezon

| Munkatársunktól | Sport

Hazai pályán kezdi szereplését a 2022/23-as bajnokságban a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata. Október 1-jén 18 órától a Debrecen ellen játszanak Kostas Flevarakis vezetőedző tanítványai.

Az SKC keretében még a múlt héten is volt változás: Eric ­Ayala nem tudta hozni a szükséges szintet, nem olyan állapotban érkezett Sopronba, mint azt a szakvezetés elvárta. Így a játékostól elköszönt a vezetőség, helyette pedig egy komoly európai tapasztalattal rendelkező légióst, Tavarius Shine-t szerződtetett. A 28 éves, 198 centi magas játékos a bosnyák, a svéd és a lengyel élvonalban is játszott már Európában, tavaly Svédországban meghatározó szereplője volt együttesének.

– Sajnos hosszú évek tapasztalata, hogy több légiós nem végzi el azt a mennyiségű munkát a nyári időszakban, ami szükséges lenne az élvonalbeli játékhoz – mondta Bors Miklós, az SKC másodedzője. – Eric Ayala esetében is ez volt a helyzet, így ő nem lesz a játékosunk. Az új centerünk, Juwan Durham sem olyan állóképességgel érkezett hozzánk, amit szerettünk volna, de úgy tűnik, mostanra utoléri magát, előrelépett fizikálisan. Bízunk benne, hogy kialakul a megfelelő csapatkémia, és a külföldi kosarasaink hozzák az elvárt szintet.


Bors Miklós szerint a magyar mag komolyan erősödött tavaly óta, hiszen Molnár Márton személyében egy tapasztalt komoly játékerőt képviselő center érkezett a csapathoz. Valerio-Bodon Vincent pedig fiatal kora ellenére már Pakson és Debrecenben is szerepelt.

– Úgy gondolom, hogy az eddig sem gyenge fiatal sorunk tovább erősödött, ez pedig döntő lehet a bajnoki mérkőzéseken – tette hozzá Bors Miklós. – Korai még bármit is mondani, hiszen nem tudjuk, melyik ellenfelünk hol tart a csapatépítésben, de továbbra is célunk a nyolc közé jutás. Egyelőre nehéz felmérni az erőviszonyokat, de nekünk nem is ezzel kell foglalkoznunk, hanem magunkkal: fontos, hogy mindenki felvegye a ritmust, meglegyen az összhang a külföldi és a magyar játékosok között. Az biztos, hogy az első perctől kezdve koncentrálni kell, hiszen idén csak alapszakasz lesz és rájátszás, nem lehet javítani a középszakaszban.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...