Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SKC: győzelemmel zártak
Az SCK 85–73-ra nyert hazai pályán a Szolnok ellen Fotó: Németh Péter

SKC: győzelemmel zártak

| Munkatársunktól | Sport

Emlékezetes meccset játszott a Sopron KC múlt héten a Szolnoki Olajbányász együttesével. A találkozót a hatályos rendelkezések szerint még megrendezték, de már zárt kapuk mögött.

A csapatot nemcsak a nézők hiánya sújtotta: nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére a betegséggel küzdő Supola Zoltán. A csapat azonban megoldotta az utóbbi meccseken kiváló formában kosárlabdázó magyar játékos hiányát: Jogela ismét nagyot játszott, de Thompson és Carter is elkapta a fonalat. A négy játékrész közül csak az másodikat nyerte a vendég együttes, az SKC végül magabiztosan győzte le szolnoki riválisát. A szurkolók a csarnokon kívül gyűltek össze és biztatták csapatukat. A végeredmény: SKC – Szolnoki Olajbányász: 85–73. 

– A Szolnok elleni győzelem bizonyos szempontból értékesebb volt a Szombathely elleni sikernél – mondta Kostas Flevarakis vezetőedző. – Egyrészt nehéz rövid időn belül újabb bravúrt végrehajtani, másrészt sem Supolára, sem a közönségre nem számíthattunk. Értékes győzelmet szereztünk, de a kosárlabda nézők nélkül nem az igazi, a kialakult helyzetben pedig természetesen az emberek egészsége a legfontosabb.


Az Atomerőmű ellen már nem játszottak: Az SKC Atomerőmű SE elleni mérkőzése az MKOSZ pénteki döntése értelmében már elmaradt. A klub hétfőn közölte, hogy a szövetség keddi döntésére várnak, addig a csapat edzéseit megtartják, a játékosok pedig a tréningeken kívül otthon tartózkodnak. A folytatásról az MKOSZ iránymutatása alapján döntenek. Az SKC jelenleg a férfi alapszakaszban a 11. helyen áll a 14 csapatos mezőnyben, a soproni együttes az idei bajnokságban 9 győzelmet szerzett és 12-szer kikapott.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...