Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SKC: felemás kosaras mérleg
Hazai pályán győzött (felvételünkön), Debrecenben szoros meccsen kikapott az SKC – a csapat két kulcsemberét is elveszítette Fotó: Németh Péter

SKC: felemás kosaras mérleg

| Munkatársunktól | Sport

Szerdán hazai pályán győzött a Serco–TF–Budapest együttese ellen, szombaton pedig Debrecenben kikapott a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata.

A legjobb tízbe jutás szempontjából két kiemelten fontos meccset játszott a Sopron KC múlt héten. A szerdai hazai mérkőzésen ismét szárnyalt Wesley Gordon, aki 29 ponttal zárta a találkozót. Az új légiós, Fuller pedig eddigi legjobb meccsét játszotta Sopronban, 23 pontot szerzett. A meccs végére a száz pontot is jócskán átlépte a Sopron KC, a győzelem megérdemelt volt. A végeredmény: Sopron KC – Serco–TF–Budapest: 108–83. 

Hétvégén Debrecenbe utaztak a Sabáli fiúk, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy elhozzák a bajnoki pontokat a cívisvárosból. Az SKC csapatkapitánya, Dénes Gábor talpsérülés miatt nem tudta vállalni a játékot. A meccset a Milos Boriszov vezette Debrecen kezdte jobban, a második negyed viszont a Soproné volt, szünetben 5 pont volt a különbség (51–46).

A nagyszünetben kiderült: Fuller sem tudja folytatni a játékot, ennek ellenére tapadt ellenfelére az SKC, sőt, az utolsó negyedben Warner, Lemar és Supola pontjaival a vezetést is sikerült átvenni. A szoros végjátékban végzetesnek bizonyult Wesley Gordon kipontozódása, a sok találatot hozó meccsen végül a Debrecen örülhetett. A végeredmény: DEAC – Sopron KC: 104–97.

– A TF ellen bebizonyosodott, hogy sokszor a kötelező győzelem a legnehezebb, igaz, végül a feljavuló védekezésünknek köszönhetően könnyedén nyertünk – mondta Sabáli Balázs vezetőedző. – Debrecenben csodaszámba ment, hogy két kulcs­emberünk kiesése után még a meccs végén is volt esélyünk a győzelemre – Milos Boriszov viszont a Debrecen javára döntött.

Az SKC vasárnap 18 órától az Alba Fehérvár vendégeként lép parkettre.

J. C. Fuller: csuklótörés mindkét kézen

A Debrecen elleni mérkőzés első félidejében szerencsétlenül esett a csapat légiósa, J. C. Fuller. Szünetben kórházba szállították a játékost, akiről kiderült, hogy mindkét kezén csuklótörést szenvedett, az egyik csuklóját műteni is kell. Így a légiós – aki egyre jobb formát mutatott – a szezon hátralévő részében már nem léphet pályára.

Kapcsolódó cikkek