Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SKC: egy harcos csapat
A Sopron KC a középszakaszban a negyedik helyen végzett, az elődöntőbe azonban nem sikerült bejutnia a csapatnak, mind a három mérkőzést elveszítette a Fehérvár ellen. Fotó: Németh Péter

Kostas Flevarakis: Mindenki büszke lehet az együttesre

SKC: egy harcos csapat

| Rázó László | Sport

Görög vezetőedzője szerint a szezon nagy részében túlteljesített az SKC férfi kosárlabdacsapata, mindenki büszke lehet az idei teljesítményre. Kostas Flevarakis azt nyilatkozta: a jövőben a fiatal tehetségekre kell fókuszálni, megpróbálni beépíteni őket az együttesbe.

– Mennyire elégedett a csapat szereplésével, komoly sikernek tartja, hogy végül a hatodik helyen végeztek?

– Úgy gondolom, hogy az idei szezon legnagyobb részében a csapat túlteljesített. Igazán büszkék lehetünk a srácokra, főleg annak fényében, hogy ismerjük, mennyire komoly ellenfeleink voltak a bajnokságban, milyen mély rotációra volt lehetőség több csapatnál is, nálunk viszont rövidebb volt a kispad. Ne felejtsük el, hogy a 13 győzelmet hozó széria valóságos volt, de egyben... irreális is, ami nagyon ritkán történik meg bármelyik bajnokságban, és még ritkábban a tabellán alulról érkező csapatoknál.

– Mi kellett volna ahhoz, hogy az elődöntőbe kerüljön a csapat, miért nem sikerült?

– Őszintének és reálisnak kell lennünk. A csapatnak sok mindenre szüksége van ahhoz, hogy a jövőben is ezen a szinten maradjon. Nem szabad „elrejteni” azt a tényt, hogy a pályán és azon kívül sok szempontból meg kell erősödnünk. Úgy gondolom, hogy a szurkolóink és aki közelről követi a bajnokságot, az tudja, hogy ellenfeleink többsége már jobb helyzetből indul, magasabb költségvetéssel dolgozhat. Fontosnak tartom, hogy építsünk családias légkört a klubban és körülötte, a pályán pedig a szívünket is tegyük ki az SKC-ért. Nagyon jól érzem magam Sopronban, jó az együttműködés a vezetőséggel, megvolt a kémia velük és a csapattal is.

– Másodszor van itt, Sopronban, előrelépett a férfi kosárlabda?

– Ha csak az eredményeket nézzük, azt kell mondjam, hogy a csapat minden évben egy picit jobb pozícióban van, és ez mindenképp előrelépésnek számít. Általánosságban úgy gondolom, hogy a fókuszt a jövőre, a fiatal srácokra és egy harcos csapat kialakítására kell helyezni, amelyet a szurkolóink szívesen néznek. Ha így teszünk, az jó dolgokat hozhat a soproni kosárlabdában...

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...