Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

SKC: bravúr Fehérváron

| Sport

Fantasztikus győzelmet aratott a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata. Sabáli Balázs együttese tartalékosan is ragyogóan játszott és nagyarányú győzelemmel térhetett haza Székesfehérvárról.

Nem a legjobb előjelekkel készült az SKC a székesfehérvári fellépésre: Fuller csuklótörés, Dénes Gábor talpproblémák miatt vált ki a csapatból, szinte alig maradt hadra fogható játékosa Sabáli Balázsnak. Ráadásul az Alba Fehérvár fantasztikusan szerepelt az Európa Kupában, pár ponttal maradt csak le a négy közé jutásról.  

Ezek után senki sem számított arra, hogy állva hagyja ellenfelét az SKC: a Sabáli legénységben többen fantasztikus napot fogtak ki, egy negyed után 12, nagyszünetben pedig már 17 ponttal vezettek (25–42). Wesley Gordon az összes játékpercet a parkettán töltötte az első félidőben, Supola Zoltán pedig nyerőemberré lépett elő, lélektanilag fontos pillanatokban talált be volt csapatának.

A folytatásban sem lankadt az SKC lendülete: Gordon mellett Warner és Lemar is húsz pont fölött dobott a meccs végéig. A harmadik negyedben már 25 pont is volt a soproniak előnye, amit hangosan üdvözölt a lelkes vendégpublikum. A meccs végére két soproni játékos is dupla-duplát ért el: Gordon 20 pontja mellé 12 lepattanót szerzett, Warner pedig 23 pontja mellett kiosztott 10 gólpasszt. A meccset végül nagy különbséggel nyerte meg a vendégcsapat, a végeredmény: Alba Fehérvár – Sopron KC: 65–87.

– Az egész szezonban nem láttam még ennyire koncentráltan és fegyelmezetten játszani a csapatot – értékelt Sabáli Balázs vezetőedző. – Attól tartottam, hogy mivel kevesen vagyunk, a szünet után a fáradtság miatt csökken a koncentráltság. Szerencsére rám cáfolt a csapat, ilyen arányban is megérdemelten győztünk, mindenki fantasztikusan játszott.

A Sopron KC szombaton 18 órától a Szeged elleni hazai meccsel zárja az alapszakaszt.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...