Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SKC: alakul a csapat
Az SKC hét magyar játékossal kezdte meg a felkészülést, hozzájuk a tervek szerint öt légiós csatlakozik Fotó: Németh Péter

SKC: alakul a csapat

| Munkatársunktól | Sport

Megkezdte a felkészülést a bajnoki szezonra a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata. A keret még foghíjas, ugyanakkor a magyar játékosok mellett két légióst már szerződtetett a klub.

A 24 éves, 203 centi magas Demetre Rivers leginkább a magasbedobó pozícióban játszik otthonosan, tavaly Észtországban pattogtatott. A Parnu együttesénél két bajnokságban is részt vett, a pontátlaga 16–17 körül volt meccsenként, emellett mindkét kiírásban kiemelkedő pontossággal, mintegy 50 százalékos hatékonysággal dobta a hárompontosokat.  

A centerposzton tavaly kiemelkedő teljesítményt nyújtó Wesley Gordont egy európai újoncnak, Eric Carternek kell majd pótolnia. A 206 centi magas, 24 éves amerikai középjátékos utolsó egyetemi évében átlagosan 15,8 pontot dobott, mellé pedig csaknem 10 lepattanót szerzett meg és kiosztott 2,3 gólpasszt is – ez utóbbi kimondottan soknak számít egy centertől. A felkészülést hét magyar játékos kezdte meg: Buzsáki Bence, Élő Bálint, Fazekas Csaba, Molnár Marcell, Supola Zoltán, Takács Norbert és Werner Viktor, hozzájuk csatlakozott hét elején a két amerikai játékos.

A vakbélműtéten átesett szakvezető, Sabáli Balázs hangsúlyozta: további három külföldi kosárlabdázó szerződtetését tervezik. A klubvezetés és a szakmai stáb nagy energiákat fektet a megfelelő játékosok kiválasztására, majd leigazolására. Bíznak abban, hogy a tavalyihoz hasonló, jó szellemiségű csapatot sikerül az idei évre is összeállítani.

Kapcsolódó cikkek