Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

SCS: itthon javíthatnak

| Töreki Amand | Sport

A hétvégén elszenvedte első vereségét Weitner Ádám irányítása alatt az SC Sopron felnőtt férficsapata. Az együttes most a Fehérvár FC elleni hazai meccsre készül.

A soproni piros-fehérek az NB III. nyugati csoportjának 15. fordulójában megyei rangadó keretein belül a Credobus Mosonmagyaróvár együtteséhez látogattak. A mérkőzést az SC Sopron kezdte jobban, letámadta az ellenfelét, jól járatta a labdát. Azonban az első negyed óra végén egy középső zónában lévő labdavesztés után az óváriak kerültek helyzetbe, és ki is használták a lehetőséget (1–0). A bekapott gól után több lehetőség is volt az egyenlítésre, de a félidő végén egy kontra támadás után 2–0-ra növelte előnyét a Mosonmagyaróvár. A második félidőben a fiatal soproniak nagyobb fordulatszámra kapcsoltak, a játékosok mindent megtettek a szépítés megszerzéséért, de a jó napot kifogó hazaiak további két gólt szereztek, így a mérkőzés végén 4–0-s hazai sikert mutatott az eredményjelző. Ezzel az SC Sopronnak egy 8 mérkőzés óta tartó győzelmi szériája szakadt meg, azonban vereségük ellenére még mindig az előkelő 4. helyen állnak a tabellán. 

Hétvégén sem lesz könnyű dolga Tóth Adriánéknak, hiszen hazai pályán, a városi stadionban fogadják a MOL Fehérvár FC második csapatát. Az aktuális ellenfél ugyan csak a 11. helyen áll a tabellán a 15 mérkőzésből szerzett 6 győzelemmel, 4 döntetlennel és 5 vereséggel, de elmondható, hogy egy nagyon jó csapat érkezik, hiszen korábbi válogatott játékosok is alkotják a fehérváriak keretét. Az SC Sopron fiatal középpályása, Tóth Adrián is javítani szeretne a hétvégén: – Az óvári túra nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, ez frusztrál engem is. Nem könnyű nyolc győzelem után vesztesen elhagyni a pályát, de eddigi teljesítményünk miatt nincs okunk szégyenkezni. Hétvégén ismét egy erős ellenféllel találkozunk, de egész héten keményen dolgozunk, hogy visszaüljünk a nyeregbe és újra győzelemmel örvendeztessük meg fantasztikus szurkolóinkat.

Az SC Sopron – MOL Fehérvár FC II. mérkőzést november 1-jén 15.30-tól rendezik a soproni városi stadionban.

További soproni eredmények

Duna Takarék megyei I. osztály 11. forduló: ETO Akadémia – SFAC 1900: 7–3

Megyei II. osztály soproni csoport 11. forduló: SVSE-GYSEV–Rábapordány: 3–0

Kapcsolódó cikkek