Sabáli ismét az SKC-nál

| Munkatársunktól

Ismét Sabáli Balázs a Sopron KC vezetőedzője. Váradi Kornél lemondása után a klubvezetés több szakemberrel is egyeztetett, végül az SKC-t több évig irányító szakemberre esett a választás.

Pojbics Szabolcs ügyvezető elmondása szerint a legfontosabb cél, hogy a csapat elkerüljön a kieső zónából, megkezdje a felzárkózást, és elérje a középházi rájátszást érő helyek valamelyikét az alapszakaszban. A régi–új edző dolgát nehezíti, hogy az elődje által összeállított kerettel dolgozik, ugyanakkor az új irányítót már Sabáli Balázs választhatja ki.

– Nem éppen hálás feladatot vállaltam el, ugyanakkor nagyon bízom benne, hogy új impulzust tudok adni a csapatnak – mondta kinevezése után Sabáli Balázs. – Fontos, hogy mindenki egységesen, egy irányba húzzon, mint ahogy az is, hogy a játékosok magukba nézzenek és felismerjék, milyen szerepük volt az eddigi, sikertelen szereplésben. Sajnálom, hogy félbe kell hagynom a fiatalokkal végzett munkát, ez nagyon szép feladat volt.

A szakember munkáját szakmai igazgatóként továbbra is Sterbenz László segíti. A régi–új vezetőedző a bajnoki szünet után, december 9-én az Alba Fehérvár elleni, idegenbeli mérkőzésen mutatkozhat be.

Teljes verzió