Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Rekordok az emlékversenyen
Rekord részvétel volt és soproni csúcsok is születtek az idei Dr. Csik Ferenc emlékversenyen. Fotó: Szalay Károly

6 arany-, 8 ezüst- és 11 bronzérmet szereztek a soproni úszók

Rekordok az emlékversenyen

| Rázó László | Sport

Minden idők legnagyobb létszámú Dr. Csik Ferenc emlékversenyét rendezték múlt hétvégén Sopronban. A Lőver uszodában 7 ország 63 egyesülete képviseletében több mint 700 úszó szállt medencébe.

A szervezők idén egy nappal megtoldották a megmérettetés hosszát, így 2025-ben háromnapos volt a Dr. Csik Ferenc emlékverseny.

– Azért döntöttünk a hosszabbítás mellett, mert annyira népszerű volt már az emlékverseny, hogy a délelőtti előfutamok és a délutáni döntők szinte összeértek – mondta a szervező Széchy Tamás Sportiskola Sopron edzője, Gyurátz Edit. – Úgy gondoltuk, hogy a háromnapos verseny kényelmesebb lebonyolítást tesz lehetővé. Ugyanakkor, amikor az egyesületek értesültek arról, hogy háromnapos lesz a megmérettetés, még több nevezést adtak le, ennek is köszönhető ez a hihetetlenül magas résztvevői létszám, amire nagyon büszkék vagyunk.

A sportszakember hangsúlyozta: rendkívül pozitív a Lőver uszoda megítélése, az egyesületek szívesen hozzák ide a fiatalokat versenyeztetni. Az úszókat két kategóriába sorolták: a 2014-es születésű és idősebb versenyzők előfutamokat úsztak, majd az időeredmények alapján megrendezték nekik a 10 résztvevős döntőt, itt dőltek el a helyezések. A 2014 után született gyermekeknek külön döntőt nem rendeztek.

– A hazai versenyzőink kitettek magukért, hiszen végül a hetedik helyet szereztük meg az éremtáblázaton – tette hozzá Gyurátz Edit. – Hat arany-, nyolc ezüst- és tizenegy bronzérmet szereztek versenyzőink, ami önmagában fantasztikus teljesítmény. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy szinte az összes soproni fiatal úszó bekerült a délutáni döntőkbe, ráadásul az is elmondható, hogy a sportolóink mintegy nyolcvan százaléka egyéni legjobbját úszta, amely rendkívül biztató a novemberi országos bajnokság előtt.

A Dr. Csik Ferenc emlékverseny felkészülési célokat is szolgált: novemberben rendezik a felnőtt és utánpótlás rövid pályás országos bajnokságot Debrecenben. A Sopronban elért eredmények alapján lehetőség volt arra, hogy a szintidőket megússzák a sportolók, ezzel kvalifikálják magukat az ob-re, vagy jobb pozícióból indulhassanak az országos bajnokság futamain.

Dr. Csik Ferencre emlékeztek: Dr. Csik Ferenc az 1936-os berlini olimpián a 100 méteres gyorsúszásban szerzett olimpiai bajnoki címet. Az egykori kiváló sportemberről elnevezett emlékverseny megnyitója előtt dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester is koszorút helyezett el a névadó emléktáblájánál.

Kapcsolódó cikkek

Lezárult a BMX-szezon

Lezárult a BMX-szezon

2025. 10. 29. | Bertha Ágnes

Az októberben Hódmezővásárhelyen rendezett magyar kupasorozat befejezésével lezárult a versenyévad a SMAFC Soproni BMX Sportegyesület kerekesei számár...