Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Rajtol a tavaszi szezon
A hétvégi edzőmeccsen gólt ugyan szerzett, de győzni nem tudott a soproni csapat: SC Sopron – ETO Akadémia 1–2. Fotó: Tóth Péter

SC Sopron: A Tatabánya ellen játssza az első meccsét a csapat

Rajtol a tavaszi szezon

| Molnár Zoltán | Sport

Véget ért a téli felkészülési időszak a SC Sopron NB III-as labdarúgócsapata számára. Majdnem 6 hét kemény munka van a játékosok háta mögött, a bajnokság tavaszi szezonja pedig már a hétvégén folytatódik.

Bücs Zsolt vezetésével hét edzőmérkőzésen van túl az együttes az elmúlt másfél hónapban. Ezalatt több felállásban is szerepeltette csapatát a vezetőedző, összesen egyszer nyertek, háromszor veszítettek és három döntetlent értek el.

Javában tart még a téli átigazolási időszak az SC Sopronnál is, amely alatt távozók és érkezők is egyaránt vannak az együttesnél, így a végleges keret csupán a bajnoki rajtra alakul ki. A szakmai stáb egyértelmű célként tűzte ki, hogy a csapat magját együtt tartva további erősítések is érkezzenek, akikkel a bennmaradás mellett eredményes tavaszi szezont lehet majd felmutatni.

– A felkészülés első időszakában nem az eredmény volt a fontos, viszont a játékosokon már rögtön tapasztaltam azt a fajta törekvést, amely a távolabbi céljaink eléréséhez szükséges – kezdte értékelését Bücs Zsolt vezetőedző. – Voltak hektikus periódusaink, olykor betegségek és sérülések is hátráltattak minket egy-egy mérkőzésen, de a fiatal játékosok lelkesedését és agilitását mindvégig nagyon jó volt látni. Amennyire lehetett, folyamatosan próbáltunk javítani a hibáinkon, a játékunk sokat fejlődött a kezdetekhez képest.

A hétvégén kezdődik a 2021–22-es tavaszi szezon, melyben idegenben játszik először a csapat. Az ellenfél a Tatabányai SC lesz, amely ellen az őszi fordulóban 0–0-s döntetlen született.

– Idegenben kezdeni sosem egyszerű, ráadásul a tatabányai együttes rendkívül stabil és összeszokott, ezt mutatja az őszi 8. helyezése is. Ennek ellenére mindent megteszünk, hogy ponttal vagy pontokkal kezdjük az idényt – tekintett előre Bücs Zsolt.

Az összecsapást február 13-án, vasárnap 14 órától rendezik a Grosics Gyula Stadionban.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...