Következik a bronzcsata
2026. 04. 29. | MunkatársunktólA bronzéremért játszhat a Sopron Basket. A női kosárlabdacsapat 2–1 arányban kikapott a DVTK-tól, ezért most a TFSE ellen zárja a bajnokságot.
11 évesen kezdett el kerékpározni a soproni Mórocz Barnabás, ma pedig már egy olasz csapat profi versenyzőjének mondhatja magát. A most 20 éves fiatalember több komoly, nemzetközi országúti kerékpárversenyen vett részt idén, célja a 2028-as Los Angeles-i olimpia…
– Hol ismerkedtél meg a kerékpársporttal, és hogy lett belőled profi versenyző?
– Édesapám, Mórocz Péter 11 évesen vitt el először mountainbike-edzésre. Az MTB Sopron csapatához kerültem, ahol hamar megszerettem a sportágat, majd a következő években megtanultam versenyszerűen kezelni a kerékpárt. Az áttörés két évvel ezelőtt történt, amikor már egy országútikerékpáros-csapathoz kerültem: a kecskeméti székhelyű MBH Bank Cycling Teamnél két évig szerepeltem. A mountainbike-tudást hoztam magammal, de az új csapatomnál kineveltek belőlem egy országútikerékpáros-versenyzőt. Idén év elejétől pedig Olaszországban folytattam a pályafutásomat, már profiként.
– Milyen egy nagy olasz országútikerékpáros-csapat tagjának lenni?
– Felemelő és megtisztelő érzés. Egy kontinentális csapatról van szó, amely teljesen profi körülményeket biztosít a tagjainak. A csapat neve Vini Monzon-Savini Due-OMZ, a központunk Pescarában van. Év elejétől már kint voltam edzőtáborokban, majd több versenyen vettem részt Olaszországban, de tekertem Marokkóban is.
– Hogy értékeled az első profi szezonodat?
– Maximalista vagyok és rendkívül kritikus magammal. Az idei évben nem lehetett más a célom, minthogy minél többször bekerüljek a hatfős versenyzői teambe. Ez szerencsére sokszor sikerült, és többször olyan kerékpárosok ellen kellett felvenni a küzdelmet, akik például Tour de France-szakaszgyőztesek. Elsősorban tanulni, tapasztalatot szerezni szerettem volna idén, és erre bőven volt lehetőségem. Emellett Magyarországon részt vettem az úgynevezett időfutam országos bajnokságon, ahol a 2. helyet sikerült megszereznem a 40 kilométeres távon.
– Mi a szépsége az országúti kerékpározásnak?
– Egyrészt egy reggeli edzés megadja a kellő adrenalinlöketet a nap többi részére. Emellett a nagy sebességű országúti kerékpár egyfajta szabadságérzést ad az embernek. Sokan látják így a sportágat, egyre több fiatal választja a kerékpározást, sok profi edző dolgozik a szakmában, és olyan példaképeink vannak, mint például az olimpiai negyedik Valter Attila.
– 20 évesen fiatal versenyzőnek számítasz, de megfogalmaztál-e komoly célokat magadnak?
– Természetesen igen, hiszen ezek a célok adják a motivációt a napi rutinmunkához. Jövőre váltok: a magyar Team United Shipping kontinentális bejegyzésű csapatnál folytatom, szeretném csapatomat minél jobb eredmények elérésében támogatni. Csapatversenyről van szó, de nyilván ebbe egyénileg is mindenkinek bele kell tennie a jó eredményt. Másrészt pedig nagy célom a következő olimpia. Négy év van még addig, azt gondolom, sokat tudok fejlődni és megfelelően fel tudok készülni, így talán sikerül az álmomat valóra váltani, és ott lehetek Los Angelesben.
A bronzéremért játszhat a Sopron Basket. A női kosárlabdacsapat 2–1 arányban kikapott a DVTK-tól, ezért most a TFSE ellen zárja a bajnokságot.
A labdarúgó NB I-ben kiesés elől menekülő EMDSZ–SLC az 1993/94-es idény 25. fordulójában a hetek óta nyeretlen MTK-hoz látogatott. Az SLC semmit sem b...