– A barátnőm járt tájfutóedzésekre Budapesten, egyszer én is elkísértem, és ott ragadtam. Hamar beleszerettem ebbe a sportágba – mesélte Cser Borbála, aki a hetvenes évek elejéig itthon egyeduralkodónak számító Bp. Pedagógus SC, majd utána a BEAC színeiben csapatban sokszoros magyar bajnok volt. – Húszévesen, 1964-ben indultam először Európa-bajnokságon, utána tíz éven keresztül nem hiányoztam egyetlen világversenyről sem. De ez már valóban történelem.

– A klubtársam, Monspart Saci mellett egyéniben nem sok esélyünk lehetett a győzelemre, fölényesen uralta a magyar mezőnyt. Világbajnoki címet is szerzett. Egyszer tudtam csak megelőzni őt, 1974-ben a dániai világbajnokságon.

Cser Borbála egyetemi diplomával a zsebében 1976-ban költözött Sopronba. Kezdetben három évig úszóedzőként dolgozott, mert a városban senkinek nem volt erre jogosító oklevele. Örök szerelméhez, a tájfutáshoz a leghűségesebb városban sem lett hűtlen.

– Sopronban ideálisak a körülmények ahhoz, hogy színvonalas tájfutó élet legyen – említette. – Akkoriban két–három szakosztály működött a városban, célszerű volt összevonni az erőket, így lett a SMAFC a központ. A klub tanár elnöke, Eperjesi Barna később a főnököm lett az egyetemen, de már a budapesti Pedagógusból is ismertük egymást, ott ő kosárlabdaedzőként dolgozott. Minden kérésemet teljesítette. Igyekeztünk ezt jó eredményekkel meghálálni, ami azt hiszem, sikerült is. Eljutottunk 1995-re oda, hogy két éven keresztül a férficsapattal megnyertük az országos csapatbajnokságot és a váltót is. Ezt a sikert tartom az edzői pályafutásom csúcsának. Az itthoni tájfutóedzőségem után egy osztrák klub kért fel, hogy legyek az ottani utánpótlás felkészítője. Sopronban működött egy jól szervezett triatlonklub, ott a futóedzéseiket vezettem. Új kihívás volt a három sportág összehangolása, több tanítványunk nyert országos bajnokságot.

Cser Borbálát munkásságáért 2019-ben Sopron Sportjáért díjjal ismerték el.

Napjainkra is megőrizte sportos énjét, számára nem múlik el nap mozgás nélkül: gyalogol, úszik. Zarándokutakon vesz részt, egy ideje fontos számára a spirituális élet: a test, a lélek és a szellem egysége.

– A tájfutást sajnos nemrégen abba kellett hagynom, hiába, a szemem már nem a régi. Tudni kell elengedni valamit, ha eljár felette az idő – tette hozzá, miközben egy kis mosoly bujkált a hangjában. A magánélet harmóniáját három felnőtt gyermeke és hat unokája jelenti számára. Egyikük, Horváth Zsombor tájfutóedzőként végzett, Sopronban ő viszi tovább a sportágban a családi hagyományokat.

Tekintse meg kvízünket!