Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Pályán a Sopron Basket
– Elsősorban a védekezésben kell fejlődnünk – mondta az első edzőmeccs után Gáspár Dávid (középen), a Sopron Basket új vezetőedzője Fotó: Németh Péter

Jól szerepelt az ismét Sopronban játszó Jelena Brooks

Pályán a Sopron Basket

| Rázó László | Sport

Első két edzőmérkőzését megnyerte a Sopron Basket. A női kosarasok először a Brno, majd a Győr ellen léptek pályára, és mind a két alkalommal diadalmaskodtak.

Az idei szezonban első alkalommal a cseh Brno együttese ellen lépett parkettre a Sopron Basket női kosárlabdacsapata. Az újjáformálódó együttes szezonnyitó mérkőzése sok szurkolót vonzott a Novomatic-arénába. A nézők nagy örömére ismét soproni mezben láthatták Jelena „Jeca” Brooks-ot, aki visszatérése alkalmából kilenc ponttal terhelte meg a cseh vendégcsapat kosarát. Jó termelték a pontokat a fiatalabb korosztályt képviselő magyar játékosok is: Weninger Virág 17, Dubei Debóra és Határ Bernadett 11–11 pontot szerzett.

A találkozón határozottan védekezett a soproni együttes, és néhány hiba mellett több látványos támadást is láthattak a szurkolók. A szezonnyitón kiemelkedően dobott a hazai csapat: a mezőnyből minden második dobás célba talált, így alakult ki a végeredmény: 87–59.

– Amit az első meccsünkre elterveztünk, azt sikerült is végrehajtani. Visszanéztem a találkozót, természetesen jó néhány hibát felfedeztem a játékunkban, amelyeket orvosolni kell – mondta a debütáló mérkőzéséről Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője. – Elsősorban a védekezésben kell fejlődnünk, ezzel együtt örömteli, hogy győzelemmel és alapvetően jó játékkal indítottuk a felkészülési mérkőzések sorozatát.

Múlt hét pénteken ismét hazai pályán játszott a Sopron Basket. Az ellenfél ez alkalommal a Győr együttese volt, a hazaiaknál pedig a hiányzók listáját gyarapította Fegyverneky Zsófia. A két csapat így kiélezett, küzdelmes mérkőzést játszott, amelyen a soproniak ismét kiváló hatékonysággal dobtak. Dubei Debóra négy hármast is szerzett, Jelena Brooks pedig 17 pontja mellé hét lepattanót is összegyűjtött. Végül kiélezett végjátékban három ponttal a hazaiak győztek 76–73-ra.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...