A legkisebbek olimpiája
2026. 06. 17. | MunkatársunktólTizenöt soproni és környékbeli óvoda csapata vett részt az idei oviolimpián, amelynek a városi stadion adott otthont.
Csávás Andrea ikonnak számít a magyar női kosárlabdázásban. Kettő híján százszor szerepelt a válogatottban, kétszer választották meg az év játékosának. Tagja volt 1993-ban az SVSE–GYSEV első bajnokcsapatának. Több mint egy évtizede Ausztriában él.
A szurkolók körében népszerű „Szöszire” úgy emlékeznek a leghűségesebb városban, mint a Sopron történetében első ízben magyar bajnokságot nyert csapat oszlopos tagjára.
– Meghatározó szerepet tölt be az életemben az 1993-ban megszerzett bajnoki cím, hatalmas élményt jelentett, jólesik emlékezni rá most is. És ezek nem nagy szavak a részemről – kezdte a napjainkban 59 éves Szakállné Csávás Andrea. – Az első évemet töltöttem Sopronban, és mindjárt aranyérmesek lettünk. Velem együtt más játékosok is érkeztek akkor, mint például Balogh Bubu. Új csapat formálódott, ezért nem a bajnoki cím megszerzése volt a célunk. Senki nem is várta tőlünk. Menet közben alakultak úgy az eredmények, hogy megnyerhettük a bajnokságot. Mi magunk is meglepődtünk, hogy sikerült.
Az SVSE–GYSEV a bajnokság utolsó mérkőzésén az egyetemi csarnokban legyőzte az MTK-t. Utána hatalmas fieszta kezdődött. Harminchárom év telt el azóta.
– Az egyik mezemet még őrzöm, megvan az aranyérmem is, és több újságcikk lapul a szekrény fiókjában, amelyek erről az időszakról szólnak. Éppen házfelújításban vagyunk, így nem biztos, hogy azokat újra megtalálom – tette hozzá mosolyogva. – A csapatunk a pályán jó közösséget alkotott, a közös cél elérése erős kohéziót teremtett közöttünk. Sopronban utána is többször volt bajnokesélyes csapatunk, de a címet nem tudtuk megszerezni. Rengeteg mindennek kell tökéletesen passzolnia ahhoz, hogy sikerüljön az élen végezni.
Szakállné Csávás Andrea a pályafutása vége felé Ausztriába vette az irányt.
– Az 1997/98-as idényben játszottam kint először, majd huszonöt éve Herzogenburgba igazoltam. Jól éreztük magunkat, s mivel szerettünk volna új élményeket a férjemmel, ezért tizenhárom évvel ezelőtt úgy döntöttünk, visszajövünk. Féléves próbaidőt adtunk magunknak, s mivel megtetszett, maradtunk. Azóta itt élünk. Egy ruházattal és lakberendezéssel foglalkozó cégnél dolgozom. Ha időm engedi, figyelemmel kísérem a Sopron Basket euroligás mérkőzéseit, és a távolból szurkolok a magyar női válogatottnak. Nagyon örültem, amikor kijutottak a világbajnokságra. Bízom benne, hogy fényes jövő előtt áll a magyar kosárlabda – zárta búcsúzóul Szakállné Csávás Andrea.
https://www.facebook.com/scarbantiaue
Tizenöt soproni és környékbeli óvoda csapata vett részt az idei oviolimpián, amelynek a városi stadion adott otthont.
Dezamits Tibor válogatott ökölvívó 1954. november 7-én született Kapuváron. Sportolói pályafutását a Soproni VSE-ben kezdte, utána az Újpesti Dózsa, m...