Igazi csapatként a pályán
2026. 04. 08. | MunkatársunktólMegtört a jég a Sopron KC-nál: Baksa Szabolcs együttese szoros vereségek után magabiztosan győzte le a Szeged csapatát. Az SKC így nagyon közel került...
Felépült orrtöréséből a Sopron Basket irányítója, Papp Klaudia. A rutinos kosárlabdázó elmondása szerint már nem érzi a sérülését, így orrvédő maszk nélkül vállalja a játékot.
– Hogyan történt az orrtörésed?
– Szerencsétlen és abszolút nem szándékos eset volt: edzésen könyökölt le a csapattársam, nekem pedig eltört az orrcsontom. Hála istennek, nem mozdult el a csont, így gyakorlatilag már másnap folytathattam a játékot – igaz, maszkot kellett viselnem. Azonban mára ennek is vége, az utolsó két mérkőzésen nem is hordtam a védőeszközt. Hat hete történt a sérülés, mostanra már tapintásra, nyomásra sem érzékeny az orrom.
– A te eseted szerencsés volt, de sokan bajlódtak hosszabb sérüléssel a keretből az elmúlt hónapokban. Ez mennyire játszott közre abban, hogy a nemzetközi porondon már nem folytatja a csapat?
– Nagyon is befolyásolta a szereplésünket. Lehet, hogy teljes kerettel is kiesünk, de a sérüléshullámnak köszönhetően szűkösebb volt a rotáció, adott posztokról hiányoztak emberek, tehát ez a szereplésünket nagyban befolyásoló tényező volt. Ráadásul véleményem szerint a heti két összecsapás jobban formában tartja a csapatot, hiszen folyamatosan játsszuk a mérkőzéseket, márpedig edzésen nem lehet 100 százalékosan lemodellezni a meccsszituációkat.
– A sérüléshullámnak vége, ez változást hoz?
– Azt kell mondanom, hogy a szezon eleje óta nem volt olyan időszak, amikor mindenki a szakmai stáb rendelkezésére állt volna. Most látjuk csak, mire vagyunk képesek teljes kerettel, így pedig azt gondolom, hogy optimistán várhatjuk a folytatást. Az eddigiekhez képest bővebb lesz a taktikai repertoárunk, a keményebb ellenfelekkel szemben is a jobbik arcunkat tudjuk mutatni hétről hétre.
– A saját teljesítményedet hogy értékeled?
– Úgy érzem, sikerült szintet lépnem ebben a szezonban, és ez meglátszik a statisztikáimon is. Folyamatosan érzem az edzői stáb bizalmát, bátran vállalkozom kiélezett szituációkban is, ha szükséges, előre tudok lépni, és viszem magammal a csapatot. Ez nagyjából az a teljesítmény, amit elvárok magamtól, bízom benne, hogy a jó formám kitart a szezon végéig.
Megtört a jég a Sopron KC-nál: Baksa Szabolcs együttese szoros vereségek után magabiztosan győzte le a Szeged csapatát. Az SKC így nagyon közel került...