Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Önbizalommal és gyakorlással
A 22 éves, 201 centi magas Hajdu Péter (9-es mezben) élete meccsét játszotta a szezonzárón. Fotó: Soproni Téma-archívum

Hajdu Péter: Még sok ilyen fantasztikus mérkőzést szeretnék

Önbizalommal és gyakorlással

| Munkatársunktól | Sport

Elképesztő meccset játszott az idei utolsó bajnoki mérkőzésén Hajdu Péter. A Sopron KC 22 éves bedobója 8-ból 7 hármast emelt be, végül 25 pontot szerzett, aminek köszönhetően az SKC megnyerte a párharcot, megszerezve ezzel a 7. helyet a bajnokságban.

– A Debrecen ellen játszottad „életed meccsét”?

– Az eddigi profi karrieremet tekintve mindenképp! Ez a 25 pont volt a legtöbb, amit egy mérkőzésen szereztem, és a 7/8-as hárompontos mutató sem néz ki rosszul… Utoljára utánpótlás-játékosként volt ennyire jó meccsem, örülök, hogy így ment a kosárlabda, és ennek komoly eredménye is lett, a megszerzett hetedik hely formájában.

– Mikor érezted, hogy benned van ez a fantasztikus teljesítmény?

– Az ilyen kiemelkedő mérkőzésekhez extra napot kell kifogni, de az sem megy magától: szükség van megfelelő önbizalomra és nagyon sok gyakorlásra. Ez utóbbiról tudtam, hogy megvan, hiszen rengeteget foglalkozom azzal, hogy a dobástechnikámat tökéletesítsem. Az első sikeres dobás után éreztem, hogy adott egy nagy löketet az önbizalmamnak, onnantól kezdve ugyanúgy dobtam és dobtam – a végeredmény pedig ismert.

– Az SKC így a 7. helyen végzett a bajnokságban. Ez elvárás volt vagy bravúrkategória?

– A szezont nagyon jól kezdtük, ott lehetett reménykedni abban, hogy kimagasló eredményt érünk el ebben a bajnokságban. Azonban jött egy komoly hullámvölgy, majd a játékoscserék, végül edzőváltás. Miután Baksa Szabolcs átvette a csapat irányítását, egyetlen olyan meccset sem játszottunk, amikor teljes kerettel tudtunk volna kiállni, ez nagyon megnehezítette a dolgunkat. Sok volt az olyan vereség, amikor nagyon szoros végjátékban kaptunk ki, sokszor csak két légióssal tudtunk kiállni, az utolsó meccsünkön pedig mindössze 6 magyar játékos állt a szakmai stáb rendelkezésére. Ha így nézzük, akkor bravúr a hetedik hely, amelyet azonban a szezon elején egyértelműen elvártunk magunktól.

– Ez volt az első szezonod Sopronban, hogy látod, mennyire sikerült megvalósítani a céljaidat?

– Úgy érzem, hogy a játék sok elemében tudtam előrelépni, rengeteget fejlődtem az SKC-nál. Fontos volt számomra az edzői kötelék: Baksa Szabolcs volt az első felnőtt edzőm még a Honvédnál, ismeri a képességeimet, tudtam, hogy tőle megkapom a bizalmat, ez pedig hatalmas löketet ad egy-egy mérkőzésen. Persze elégedett így sem vagyok, próbálok még inkább tudatosan kosárlabdázni. Fontos, hogy a bennem rejlő képességet meg is tudjam mutatni, hinnem kell önmagamban, ez pedig csak akkor működik, ha rengeteget dolgozom.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek