Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Nyerő széria

| Töreki Amand | Sport

Az edzőváltás után zsinórban ötödik bajnoki győzelmét szerezte meg az SC Sopron felnőtt férfi labdarúgócsapata. A fiataloknak nincs idejük pihenni, hétvégén komoly feladat vár rájuk.

A hétvégén egy hét kupaszünet után a 10. fordulóval folytatódtak az NB III. nyugati csoportjának küzdelmei, amelynek keretein belül az SC Sopron a BKV-Előre csapatához látogatott. Az ellenfél a találkozót megelőzően 6 szerzett ponttal a 18. helyen állt. Az első félidő a mezőnyjátékról szólt, nem forogtak veszélyben a kapuk. A második játékrészben aztán nagyobb fordulatszámra kapcsoltak a csapatok, így mindkét együttesnek komoly lehetőségei adódtak a gólszerzésre. A tipikus egygólos meccsen végül a soproni csapatnak jött ki jobban a lépés, a 84. percben egy kontratámadás után Krizsonits Mátyás lépett ki ziccerben, és a kapust is kicselezve a hálóba lőtt. A hátralévő időben több gól nem született, így a soproniak zsinórban ötödik győzelmükkel felléptek a tabella 10. helyére. Az eddig százszázalékos vezetőedző, Weitner Ádám a mérkőzés után a következőképpen értékelt: – Okosan, taktikusan játszva megérdemelt győzelmet arattunk. 

A piros-fehér fiatalokra a hétvégén komoly erőfelmérő vár, hiszen a tabella 3. helyén álló Érd érkezik Sopronba. Az ellenfél 10 mérkőzéséből 7 győzelmet, 2 döntetlent és 1 vereséget ért el.

A nyáron érkező belső védő, Keresztes Krisztián optimistán tekint a következő időszakra: – Nehezen indult a rajt, de kemény munkával sikerült kilábalni belőle, ennek is köszönhető, hogy remek szériába került a csapat. A jó eredményeknek hála magabiztosabbnak érzem magam én is a pályán. Hétvégén az Érd csapatát fogadjuk, tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyon jó együttes látogat hozzánk, de ellenük is a győzelemre játszunk.

Az SC Sopron – Érdi VSE találkozó október 4-én (vasárnap) 15.30-kor kezdődik a városi stadionban.

További soproni eredmények:

Női csapat NB II. nyugati csoport 5. forduló: FC Ajka – SC Sopron: 2–3

Duna Takarék megyei I. osztály 7. forduló: Pannonhalma-Horn – SFAC 1900: 0–1

Megyei II. osztály soproni csoport 7. forduló: SVSE-GYSEV – Rábaszentandrás: 1–1

Kapcsolódó cikkek