Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Női Euroliga - A tavalyi bajnok Jekatyerinburggal egy csoportban a Sopron

Női Euroliga - A tavalyi bajnok Jekatyerinburggal egy csoportban a Sopron

| MTI | Sport

A Sopron Basket többek között a tavalyi bajnok Jekatyerinburggal is egy csoportba került a főtáblán a női kosárlabda Euroliga 2020/2021-es idényében.

A müncheni sorsoláson eldőlt, hogy Gáspár Dávid vezetőedző együttesére az ötszörös aranyérmes orosz elitalakulat mellett a francia Bourges és Basket Landes, az olasz Schio, a lett Riga, a török Galatasaray és egy selejtezős ellenfél vár az alapszakaszban.

"Rendkívül kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, amelyben a Jekatyerinburg toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből" - nyilatkozta a klub honlapján Török Zoltán ügyvezető. "Kis túlzással a 2-8. helyen bármi megtörténhet. Az igazi kérdés azonban a klubvezetők délutáni megbeszélésére marad..." - tette hozzá, utalva arra, hogy a FIBA szeptember 1-én dönt a járványhelyzet alapján az Euroliga és az EK lebonyolításának módjáról, illetve időpontjairól.

Az Euroliga küzdelmei márciusban félbeszakadtak a koronavírus-járvány miatt, és a nemzetközi szövetség (FIBA) júniusban úgy döntött, hogy a 2019/2020-as idényben nem hirdet bajnokot.

A tavaly bajnoki ezüstérmes Aluinvent-DVTK Miskolc az Euroliga selejtezőjében kezdi meg szereplését. A miskolciak az Izmit Belediyesporral találkoznak, a párharc első mérkőzését Törökországban rendezik. A selejtezők vesztesei az Európa Kupában folytatják a szezont.

    Az Európa Kupa küzdelmeibe 35 csapat nevezett, köztük három magyar egyesület, az Atomerőmű-KSC Szekszárd, az UNI Győr, és a VBW CEKK Cegléd. A Szekszárd és a Győr azonos csoportba került a területi alapon kialakított 1-es konferenciában.

Az Euroliga csoportjai:

A csoport:

Dinamo Kurszk (orosz), USK Praha (cseh), Fenerbahce (török), Orenburg (orosz),

Salamanca (spanyol), Lyon (francia), Gdynia (lengyel), DVTK/Izmit (török)

B csoport:

Jekatyerinburg (orosz), SOPRON BASKET, Bourges (francia), Schio (olasz), Riga (lett), Galatasaray (török), Landes (francia), Girona (spanyol)/ACS Sepsi-SIC (román)

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...