Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Niki Lauda Sopronban
Az ötven évvel ezelőtti soproni verseny rajtja Niki Laudával az élen Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár (Autó-Motor)

Niki Lauda Sopronban

| Pluzsik Tamás | Sport

Hetvenéves korában meghalt Niki Lauda. Az autósport legkeményebb harcosa ötven évvel ezelőtt Sopronban is versenyzett.

1969. július 9-én Forma-V autóversenyt rendeztek Sopronban, az akkor Szabadság körútnak nevezett mai Lövér körúton. A megmérettetésre zömében osztrák autósok neveztek, a magyar színeket egyedül Kiss Ferenc, a Magyar Autóklub sportolója képviselte. A versenyen nyolcan értek célba, az akkor húsz­éves Niki Lauda nyert Kaiman MK4 típusú „torpedójával”.  

Niki Lauda, a „volán csodagyereke” két évvel a soproni versenyt követően már Buenos Airesben debütált a Forma–1-ben. Háromszor lett világbajnok, mégis egy tragikus, 1976-os verseny miatt ismerik a legtöbben. Az akkori Német Nagydíjon kipördült Ferrarijával, a kocsi egyből lángba borult, egy másik autó is nekiütközött, de csodával határos módon élve szabadították ki a roncsokból, és súlyos, életveszélyes sérülései ellenére hat héttel később, csupán két futamot kihagyva újra autóban ült.

Kapcsolódó cikkek