Lezárult a BMX-szezon
2025. 10. 29. | Bertha ÁgnesAz októberben Hódmezővásárhelyen rendezett magyar kupasorozat befejezésével lezárult a versenyévad a SMAFC Soproni BMX Sportegyesület kerekesei számár...
Elképesztő létszám: 800-nál is többen döntöttek úgy, hogy részt vesznek a hagyományos soproni félmaratoni futóversenyen.
Az Európa futást a kezdetekkor az ausztriai Kismarton (Eisenstadt) és Sopron között rendezték meg. Különböző technikai okok miatt azonban a népszerű futóversenyt ma már kizárólag Sopron területén tartják: a futók a városi stadionnál gyülekeznek, és innen indulva tehetik meg a történelmi belvárost is érintő hét kilométeres köröket. A félmaratoni táv teljesítéséhez háromszor is meg kell tenni a távot, így jön össze a 21 kilométeres futás.
A sportrendezvényen dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az MVM Sopron félmaraton szervezője, a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség minden évben több nagy sporteseményt rendez meg sikeresen, ezek közül is kiemelkedik az őszi félmaratoni futóverseny. A képviselő szerint kiemelten fontos, hogy Sopron térségében ilyen sokan érzik fontosnak, hogy a mozgás, az egészséges életmód a mindennapjaik része legyen.
A sportrendezvényen részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester, illetve Abdai Zsolt és Magas Ádám önkormányzati képviselő is.
A szervezők minden résztvevő futónak érmet adtak a célba érkezést követően, a különböző kategóriák első három helyezettjét pedig külön díjazták is. Idén első alkalommal készült pálya a gyerekek számára, a legfiatalabb futók 2000 méteres távon bizonyíthattak.
Az októberben Hódmezővásárhelyen rendezett magyar kupasorozat befejezésével lezárult a versenyévad a SMAFC Soproni BMX Sportegyesület kerekesei számár...
Minden idők legnagyobb létszámú Dr. Csik Ferenc emlékversenyét rendezték múlt hétvégén Sopronban. A Lőver uszodában 7 ország 63 egyesülete képviseleté...