Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Nemzetközi porondon
Sitku Zsuzsanna (labdával) a magyar válogatott játékosaként pályára lép a soproni U20-as Eb-n. Fotó: Soproni Téma-archívum

Július közepén U20-as női kosárlabda Eb-t rendez Sopron

Nemzetközi porondon

| Munkatársunktól | Sport

Alig értek véget a vizes vb soproni mérkőzései, néhány hét múlva ismét nagyszabású, nemzetközi sportesemény helyszíne lesz városunk. Július 8–16. között U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságot rendeznek Sopronban, a Novomatic-arénában.

A 16 csapatos Eb-mezőnyben ott lesz a magyar válogatott is, az U20-as nemzeti együttes meghatározó játékosa pedig a Sopron Basket centere, Sitku Zsuzsanna.

– A 16 csapatot négy négyescsoportba sorolták, az első időszakban minden nap 8 meccset rendezünk – mondta Pados Noel, a szervezőbizottság tagja. – Egy helycsere történt: az orosz válogatott kizárása miatt a portugál együttes vehet részt a kontinensviadalon. A csoportmeccsek után következik az egyenes kieséses szakasz. Nem csupán az elődöntőket, döntőket rendezzük meg, hanem a helyosztókat is, hiszen ez „A” csoportos Európa-bajnokság, amelynek utolsó helyezettje kiesik a „B” csoportba.


A szakértők szerint a magyar U20-as válogatottnak jó esélye van arra, hogy akár dobogós helyezést is elérjen a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Korábban a Sopron Basket vezetőedzője, Gáspár Dávid volt a szövetségi tréner, őt idén Cziczás László váltotta. A nemzeti csapat Spanyolországban edzőtáborozott, majd egy héttel a kontinensviadal megkezdése előtt érkezik Sopronba.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) égisze alatt rendezett soproni U20-as Európa-bajnokság tehát július 8-án kezdődik. A mérkőzésekre ingyenes a belépés, a Covid-helyzet miatti korlátozást nem tervez a FIBA. Összesen 56 mérkőzést rendeznek városunkban, ez lesz az ötödik nagy, nemzetközi válogatott kosárlabdatorna Sopronban.

Kapcsolódó cikkek

Milák duplázott

Milák duplázott

2022. 06. 29. | Munkatársunktól

Magyarország Milák Kristóf két győzelmének köszönhetően – Romániával holtversenyben – a hetedik helyen végzett a Duna Arénában rendezett úszó-világbaj...